2026. április 11., szombat

Egyre drágábbak az albérletek a vidéki egyetemi városokban

Már a vidéki egyetemi városokban is felpörgött az albérleti piac, igaz az árak még mindig alacsonyabbak, mint Budapesten – írta csütörtöki számában közölt összeállításában a Napi Gazdaság.

Déry Attila, az Otthon Centrum elemzője elmondta a lapnak, hogy a nagyobb egyetemi városok közül Pécs és Miskolc viszonylag olcsó, négyzetméterenként ezer forintos bérleti díjjal lehet számolni. Debrecenben és Szegeden valamivel magasabbak az árak, de egy 50 négyzetméter körüli, 2-3 főnek is alkalmas lakáshoz havi 70 ezer forintért hozzá lehet jutni. Győrben és Sopronban ennél drágábbak az albérletek.

Rutai Gábor, a Duna House PR- és elemzési vezetője elmondta: leginkább Szombathelyen és Debrecenben ugrottak meg az albérletárak. Előbbi helyen átlagosan 50 százalékkal, a cívisvárosban harmadával voltak magasabbak a négyzetméterárak az idei első félévben 2014 első hat hónapjához képest.

Magyar ember Magyar Szót érdemel