Az Országgyűlés elnöke szerint a magyarság akkor lehet nyertes a XXI. században, ha összpontosítani tudja a Magyarországon, a Kárpát-medencében és a szerte a nagyvilágban élő magyar közösség szellemi, lelki és anyagi energiáit, erőforrásait. Kövér László az ELTE Kárpát-medencei Magyar Nyári Egyetemének ünnepélyes megnyitóján kedden Budapesten kiemelte: a XX. századot mi magyarok a Kárpát-medencében elveszítettük.
– Ez a huszadik század a magyar erők és lehetőségek történelmi szétforgácsolódásának a százada volt, keserves árat fizetett érte Magyarország és a magyarság, mely árnak a jelképes és nagyon is valóságos kamatait sajnos az önök nemzedékének is fizetniük kell – fordult a fiatalokhoz a házelnök.
Hozzátette: kérdés, hogy a XXI. században az európai közösségi térben nyertesek leszünk vagy ismét veszteseknek bizonyulunk. Kiemelte: az erőgyűjtés egyik alapkövetelménye a felelős nemzetpolitika, és egyik leghatékonyabb eszköze az oktatás. Rámutatott, a felelős nemzetpolitika jegyében valósították meg a nemzet határokon átívelő, európai módon történő közjogi egyesítését. A magyar állampolgárság és a szavazati jog kiterjesztése a külhonban élő magyarokra annak a legitim magyar nemzeti erőgyűjtésnek a része, amely nemcsak egy elvont gondolat vagy egy politikusi ékesszólás, hanem a fiatalok holnapi és holnaputáni életminőségét is befolyásoló tényező Magyarországon és külhonban egyaránt – hangoztatta Kövér László.
A XXI. századi közös magyar teljesítménynöveléshez elengedhetetlen közjogi kereteket az elmúlt esztendőkben megteremtették, a jövőben ezen kereteket az élet minden területén ki kell tölteni tartalommal, mindenki számára érzékelhető, mindenki javát szolgáló magyar együttműködésekkel. Mindezt egy rendkívül bizonytalan és borús, válságokkal terhelt, minden eresztékében recsegő-ropogó világpolitikai és világgazdasági helyzetben kell megtenni úgy, hogy a magyar állam korlátozott anyagi eszközeivel növeljék a szülőföld megtartó erejét és javítsák a szülőföldön való élet minőségét minden magyar számára, Magyarországon és a Kárpát-medencében egyaránt – mondta a házelnök.
A feladat rendkívül nehéz, a jogos elvárás nagy, az eszközrendszer szűkös és a felelősség alól nincs kimentési lehetőség – emelte ki Kövér László, hozzátéve: mi, mai magyarok nem engedhetjük meg magunknak a lélekvesztést vagy kishitűséget.



