2026. április 12., vasárnap

Őrizetbe vették a Koránt megtaposó migránst

A debreceni befogadótáborban kialakult hétfői verekedés, illetve garázdaság miatt kedden újabb hat gyanúsítottat állított elő a rendőrség. A Hajdú-Bihari Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense, Demeter Erika rendőr hadnagy elmondta: a táborban és környékén kialakult hétfői erőszakos cselekmények miatt felfegyverkezve elkövetett csoportos garázdaság bűntette miatt ismeretlen tettes ellen indítottak vizsgálatot. Ennek során kedden hat táborlakót állítottak elő garázdaság gyanúja miatt, az elszámoltatásuk jelenleg is tart – tette hozzá. Azt a magát török állampolgárnak mondó férfit, aki a Korán megtaposásával elindította az erőszakos megmozdulásokat, őrizetbe vették és kezdeményezik előzetes letartóztatását. Az összetűzések miatt a hétfőn este lezárt tábort kedden reggel már ismét szabadon elhagyhatták a migránsok. A tábor bejáratánál és környékén folyamatos a rendőri jelenét.

Magyar ember Magyar Szót érdemel