2026. április 12., vasárnap

Az LMP feljelentést tesz a plakátkampány miatt

A közbeszerzési törvény megszegésére hivatkozva, ismeretlen tettes ellen ügyészségi feljelentést tesz az LMP a nemzeti konzultációhoz kapcsolódó plakátkampány tendereztetése ügyében.

Az ellenzéki párt jogi lépését Hadházy Ákos, az LMP elnökségi tagja jelentette be vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.
Kiemelte, hogy a jogszabályok értelmében a 300 millió forintos plakátkampány esetében nyílt pályázatot kellett volna kiírni, a hirdetményes tárgyalásos tender helyett, amelyen - közlése szerint - Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője szomszédjának cége is részt vett.

Hadházy Ákos úgy fogalmazott, vannak olyan  „faék egyszerűségű" ügyek, amikor az ügyészség nem utasíthatja el a feljelentést. A kabinet sürgősségre vonatkozó védekezése ráadásul nem állja meg a helyét - mondta az ellenzéki politikus -, mivel a kormánynak volt ideje megtervezni kampányát.

Magyar ember Magyar Szót érdemel