Az Európai Unió által szorgalmazott menekültkvótákat elutasító közös álláspontot fogalmaztak meg a visegrádi négyek pénteken Pozsonyban tartott kormányfői szintű találkozójukon.
Orbán Viktor miniszterelnök, Francois Hollande francia államfő, Robert Fico szlovák kormányfő, Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök és Tomasz Siemoniak lengyel miniszterelnök-helyettes (Fotó: MTI)
– Elutasítjuk a kötelező kvótákat, mert úgy hisszük, hogy amit az Európai Bizottság javasol, az ellentétben van az önkéntességnek az Európai Tanács által képviselt elvével – szögezte le Robert Fico szlovák kormányfő a tanácskozást követő közös sajtótájékoztatón a tárgyalás témáit és eredményeit ismertetve. Hozzátette: kiemelten foglalkoztak azzal, hogy Magyarországot milyen rendkívüli – Olaszországnál és Görögországnál is nagyobb – mértékben érinti az illegális bevándorlás problémája, és egyetértettek abban, hogy ezt a különleges helyzetet mindenkinek figyelembe kell vennie.
Szlovákia V4-es elnökségének lezárása alkalmából tartottak találkozót pénteken a pozsonyi várban a visegrádi négyek (Szlovákia, Magyarország, Csehország, Lengyelország) miniszterelnökei. Lengyelországot Tomasz Siemoniak miniszterelnök-helyettes képviselte. A találkozón részt vett Francois Hollande francia államfő is.
A tanácskozást követően sajtótájékoztatót tartottak.
– Az illegális bevándorlás bűncselekmény, és Magyarország nem engedi meg, hogy határain bűncselekményeket kövessenek el, ezért a határait és ezzel Európa külső határait is meg fogja védeni – jelentette ki Orbán Viktor kormányfő a sajtótájékoztatón.
A magyar miniszterelnök rámutatott: ma az európai országok közül Magyarországra nehezedik a legnagyobb migrációs nyomás, hiszen az idei év első öt hónapjában több mint 50 ezer bevándorló érkezett, több mint Olaszországba vagy Görögországba. A magyar miniszterelnök újságírói kérdésre elmondta: Magyarország nem fog segítséget kérni határai megvédéséhez, mert kötelességének tekinti, hogy azt megtegye.
A találkozó második részében Francois Hollande francia államfő is részt vett. Hollande az Európába irányuló, fokozódó menekültáradat problémájával kapcsolatban kijelentette: teljesen egyetért azzal a V4-ek által megfogalmazott nézettel, miszerint Európának elsődlegesen a migráció kiváltó okaira kell megoldást találnia. Rámutatott: Franciaország is osztja azt a véleményt, hogy a menekültkvótákat nem lehet a valóságba átültetni, ugyanakkor azon az állásponton van, hogy a kérdés kezelésében az önkéntes alapú szolidaritásnak meg kellene jelennie.
A tanácskozáson az illegális bevándorlás mellett az energiabiztonság és az energiaunió kérdései, Görögország jövője, valamint a végéhez közeledő szlovák és a júliusban kezdődő cseh V4-es elnökség eredményei, illetve célkitűzései is terítékre kerültek.
Az energiaunióval kapcsolatban Orbán Viktor ismertette Magyarország álláspontját, miszerint Budapest támogatja az energiaunió létrehozását, de az energiaár képzésének, illetve az energiaellátás összetételének kérdésében ragaszkodik a nemzeti hatáskör megtartásához.
– Ez azt jelenti, hogy mi a nukleáris energiát a jövő energiájának tartjuk, és ebben a körben ez a gondolat egyáltalán nem idegen – fejtette ki Orbán Viktor.
A miniszterelnök a tanácskozáson arra a magyar álláspontra is rávilágított, hogy a jövőben legalább egy, stratégiai jelentőségű – magyar nemzetbiztonsági és európai biztonsági szempontból egyaránt fontos – csővezetéknek déli irányból kell gázt szállítania Közép-Európába.
– Bennünket minden megoldás érdekel – szögezte le Orbán Viktor, rámutatva: Magyarország nem akar „elmenni” az európai politika által magára hagyott Nabucco-program mellett.
A V4-es tanácskozás lezárása után a résztvevők átvonultak a Kempinski szállóba, ahol egy közös panelbeszélgetésen vettek részt Közép-Európa legjelentősebb biztonsági és külpolitikai fórumán, a Globsecen, amely ugyancsak pénteken kezdődött Pozsonyban.
A fórumon felszólaló Orbán Viktor arról beszélt, hogy a magyar kormány nem vár európai válaszra a menekültválság kezelésében, az államnak ugyanis elsőrendű kötelessége a határai megvédése. A bevándorlás kérdéséről szólva elmondta, az rendkívül összetett kérdés, van erkölcsi, gazdasági, demográfiai és biztonsági dimenziója, a lényeg azonban az, hogy az illegális határátlépés bűncselekmény, amelyet meg kell akadályozni.
A magyar–szerb határon tervezett kerítés felállítását a miniszterelnök technikai kérdésnek nevezte.



