2026. április 12., vasárnap
NEMZETI KONZULTÁCIÓ

Eddig több mint hatszázezer válasz érkezett

Eddig 610 ezren küldték vissza a bevándorlásról szóló kérdőívet a nemzeti konzultáció keretében, úgy tűnik, a kampány eljutott az emberekhez, elérte a kívánt hatását – mondta Kovács Zoltán.

Közölte, hogy folyamatosan zajlik a visszaküldött kérdőívek elektronikus feldolgozása. Felgyorsították a feldolgozást, hogy az Európai Tanács hónap végén tartandó ülésekor legyenek olyan támpontok a magyar politikának, az országot képviselő szakértőknek és miniszterelnöknek, amelyek alapján el tudják mondani, hogyan vélekednek a magyarok ezekről a kérdésekről – tette hozzá. Kiemelte, úgy tűnik, az arányok nem nagyon változnak, a tendenciák hasonlóak, mint félmillió kérdőív feldolgozásakor voltak, vagyis az emberek elsöprő többsége, több mint 80 százaléka szerint mind az EU, mind pedig Magyarország részéről keményebb, határozottabb fellépésre van szükség.

Magyar ember Magyar Szót érdemel