2026. április 12., vasárnap

Túl kell lépni a politikailag korrekt beszéden

Semjén Zsolt: A baloldal Magyarország-ellenes propagandát folytat bevándorlásügyben

Semjén Zsolt szerint a baloldal felelőtlen, Magyarország-ellenes propagandát folytat, amikor meg akarja akadályozni, hogy a kormány megvédje a magyar embereket a kontroll nélküli bevándorlók tömegétől.

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatón úgy értékelte: a baloldal kétszeresen felelőtlenül és álságosan viselkedik. Gyurcsány Ferenc akkori kormányfő és Kovács László szocialista politikus megszólalásait idézve közölte: 2004-ben a külhoni magyarok kettős állampolgársága ellen léptek fel, most pedig ugyanez a baloldal ismét felelőtlen, Magyarország-ellenes propagandával akarja megakadályozni a veszélyes migránsok elleni fellépést. Semjén Zsolt azt mondta: abban nincs és nem is lehet vita, hogy az emberiesség nevében hozzá kell járulnia minden civilizált országnak ahhoz, hogy akik akár gazdasági, akár politikai, vallási okokból kényszerülnek menekülni, azok emberi életet élhessenek a saját szülőföldjükön.

Kiemelte: akik valóban politikai, vallási vagy etnikai okokból menekülnek, azokat az emberiesség jegyében be kell fogadniuk a civilizált országoknak. Sorsukban sokszor a nagyhatalmi játszmák, tévedések is közrejátszanak, „az arab tavasz is őszbe fordult” – jegyezte meg Semjén Zsolt. Ugyanakkor az ország és a nemzet előtti felelősség jegyében túl kell lépni a politikailag korrekt beszéden – folytatta –, mert ez lehet, hogy politikailag beleillik a fősodorba, de azzal a veszéllyel nem képes szembenézni, amivel Európa és Magyarország kénytelen.

Magyar ember Magyar Szót érdemel