Hende Csaba honvédelmi miniszter Hazáért érdemjellel tüntette ki Kádár Sándor őrnagyot, aki szerda reggel a kecskeméti repülőtéren a Magyar Honvédség elromlott Gripenjével kényszerleszállást hajtott végre, majd katapultált.
A miniszter csütörtökön a Magyar Honvédség Egészségügyi Központban látogatta meg a balesetben megsérült pilótát. Hende Csaba úgy fogalmazott: a pilóta hősiességével érdemelte ki a kitüntetést, mert az életét sem féltve megmentette a magyar légierő egyik vadászgépét. A 39 éves pilótát jelenleg 8 napon túl gyógyuló sérüléssel kezelik a budapesti kórházban. Kádár Sándornak eltört az egyik csigolyája, egy másik pedig megrepedt.
A Magyar Honvédség JAS-39 Gripen típusú vadászrepülőgépének pilótája szerda délelőtt kiképzési repülésre szállt fel. A pilóta nem sokkal később „deklarált vészhelyzetet” jelentett, mivel többszöri próbálkozásra sem sikerült behúznia a gép orrfutóját, amely így „félállásban” maradt. A pilóta és a földi személyzet svéd szakemberek bevonásával minden körülményt és tapasztalatot mérlegelt, és még a levegőben megkísérelték elhárítani a műszaki hibát. Mivel ez több mint egy órán át sem sikerült, a pilóta úgy döntött, hogy az üzemanyag kifogyásáig a levegőben tartja a gépet, majd úgynevezett hasraszállást hajt végre a kecskeméti kifutópályán. Mivel a manőver során a gép balra kitört a betonon, a pilóta a protokollnak megfelelően katapultált. Az előzetes vizsgálatok szerint a vadászgép javítható.
HELYESEN DÖNTÖTT
A honvéd vezérkar helyettes főnöke, Orosz Zoltán altábornagy szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta: Kádár Sándor őrnagy már sok órát repült, tapasztalt pilóta. A meghibásodás jellege nem olyan, hogy „a típust le kellene tiltani”. Összefüggés a csehországi balesettel nincs – jegyezte meg kérdésre válaszolva, de kiemelte, „láthatóan és érzékelhetően műszaki jellegű a probléma”.
Csütörtökön az M1 aktuális csatornán a Magyar Repülő Szövetség repülőbiztonsági szakértője közölte: a Gripen pilótája helyesen döntött, amikor kényszerleszállást hajtott végre, majd katapultált. Siklósi Zoltán volt vadászpilóta kiemelte: a kényszerleszállás végső szakaszában a pilóta már életveszélyben volt, nagyon rövid idő alatt kellett cselekednie.
HÚSZ G-S ÜTÉST KELL ELVISELNI
Nagyjából 20 G-s erősségű, vagyis a testsúly húszszorosának megfelelő ütés éri a pilótát katapultáláskor – mondta Murguly Gusztáv nyugalmazott vadászpilóta az M1 aktuális csatorna csütörtök délelőtti műsorában. Murguly Gusztáv a baleset kapcsán elmondta: a pilóta dönthetett volna úgy is, hogy már a levegőben katapultál, a kecskeméti repülőtérnél van is erre a célra egy úgynevezett katapultálási zóna. Kérdésre válaszolva hozzátette: ez esetben a repülőgép is „biztonságos”, vagyis nem lakott területre zuhan le. Meglett volna az esélye annak, hogy a gép „bebucskázik”, esetleg kitörik a másik kerék is – mondta a nyugalmazott vadászpilóta, hozzátéve: Kádár Sándor viszont úgy döntött, hogy megpróbálja lehozni a gépet, „szerencséje volt”, hogy csak az orrfutóval volt probléma.



