A kéményseprők írásos garanciát kérnek a kormánytól foglalkoztatásukra és tisztességes bérezésükre, ezért demonstrált a Kéményseprők Országos Szakszervezete (KOSZ) hétfőn Budapesten a Kossuth téren. Vámos Csaba, a KOSZ elnöke ismertette a szervezet követeléseit, amelyek között szerepelt egy országosan egységesített és méltó bérrendszer kidolgozása is. Egyben szeretnék elérni, hogy a kéményseprés szervezetének átalakítása során a dolgozóknak ismerjék el jogilag a korábbi munkáltatónál eltöltött éveket. Vámos Csaba hangsúlyozta: az utóbbi időben többször is atrocitások érték a kéményseprőket munka közben, ezért fontosnak tartják, hogy a kéményseprők visszakapják a közfeladatot ellátó személyi státuszukat.
A tüntetésen minden megyéből képviseltette magát egy-egy kéményseprő. A kormány március 10-én nyújtotta be a parlamentnek a kéményseprésről szóló új törvényre vonatkozó javaslatát, amely szerint az önkormányzatoktól a katasztrófavédelemhez kerülne a lakossági kéményseprési közszolgáltatás.



