A magyar parlament kedden határozatot hozott arról, hogy Magyarország 150 katonát küld az Iszlám Állam (IÁ) elleni fellépéshez az iraki Erbílben található kiképzőközpontba. A magyar katonák 2017. december 31-éig maradnak a támaszponton, ahol biztosítási, kiképzési feladatokat látnak majd el.
A képviselők 137 igen szavazattal, 57 nem ellenében hagyták jóvá Hende Csaba honvédelmi miniszter kétharmados többséget igénylő előterjesztését. Igennel a Fidesz–KDNP frakció mellett nyolc független képviselő voksolt: Fodor Gábor, Gyurcsány Ferenc, Kész Zoltán, Oláh Lajos, Szabó Szabolcs, Szelényi Zsuzsanna, Vadai Ágnes és Varju László. Nemmel az MSZP, a Jobbik és az LMP, a fideszes Bencsik János, valamint a független Kónya Péter és Szabó Tímea szavazott.
Hende Csaba indoklásában közölte, hogy az al-Kaida iraki szárnyából 2013 áprilisában kivált terrorszervezet rövid idő alatt jelentős nagyságú területeket foglalt el Szíria keleti és Irak északnyugati részén, s tevékenysége egyre nagyobb mértékben veszélyezteti a nemzetközi békét és biztonságot. Hangsúlyozta, hogy az ENSZ BT két határozata, az iraki kormány tavaly június 25-én az ENSZ tagállamaihoz intézett felkérése mellett az Egyesült Államok „egyértelmű szövetségesi igényét fejezte ki Magyarország hozzájárulására”.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter korábban azt mondta, hogy a misszió költségvetése nem éri el a 20 milliárd forintot.



