2026. április 12., vasárnap
QUAESTOR-ÜGY

Szijjártó: A minisztérium nem rendelkezett törvénytelen információval

A Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint a tárca intézményei a miniszterelnök utasításának megfelelően jártak el, amikor megszüntették számláikat a Quaestor brókercégnél, ennek köszönhetően az adófizetőket nem érte kár; a folyamat során pedig nem rendelkeztek semmilyen törvénytelen információval – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.

Szijjártó Péter szlovák hivatali partnerével, Miroslav Lajčákkal közös sajtótájékoztatón válaszolt a Quaestor-üggyel kapcsolatos kérdésekre. A miniszter hangsúlyozta: megdöbbentette és csalódást keltett benne a Quaestor bejelentése, mert megbízhatónak tartotta a brókercéget, ugyanúgy, ahogy az a több tízezer ember, aki ott tartotta a megtakarítását. Kijelentette, hogy egy levelet sem kapott Tarsoly Csabától, a Quaestor vezérétől, akivel utoljára januárban vagy februárban találkozott, és a Duna City befektetési projektumról tárgyalt. A miniszter elmondta: evidens, hogy győri önkormányzati képviselőként, a sportért felelős albizottság elnökeként kapcsolatba került Tarsoly Csabával, ahogy több száz más üzletemberrel is.

Kifejtette, hogy akkor állítottak ki parlamenti belépőt Tarsoly Csabának, amikor az üzletember nagyon sokat tárgyalt a kormányzattal az isztambuli és a moszkvai kereskedőházak üzemeltetéséről, amelyek közül ez utóbbiban nem is sikerült megállapodni. Szijjártó Péter hozzátette: ő maga hagyta jóvá diplomata útlevél kiadását Tarsoly Csabának, mert ez könnyítést jelentett az utazásnál az üzletembernek a moszkvai vízumközpont tető alá hozatalát megelőző tárgyalásokon. Több száz ember rendelkezik ilyen útlevéllel Magyarországon – jegyezte meg a tárcavezető. Hozzátette: szombaton, amint hazatért dél-amerikai útjáról, visszavonta a dokumentumot Tarsoly Csabától.

Azzal kapcsolatban, hogy a Quaestor lenne „a keleti nyitás zászlóshajója”, Szijjártó Péter emlékeztetett: a 25 kereskedőházból egynek az üzemeltetését nyerte el a cég, és ezt a szerződést is azonnal megszüntette a KKM, amint megtörtént a bejelentés az öncsődről.

Azzal kapcsolatban, hogy utólag nem vizsgálható-e annak a felelőssége, aki döntést hozott arról, hogy a KKM háttérintézményei a Quaestornál tartsanak közpénzt, Szijjártó Péter hangsúlyozta: semmi nem utalt arra, hogy a brókercég nehéz helyzetben lenne, mindenki megbízható, komoly cégnek tartotta. Hozzátette: a Quaestor bejelentése előtt mindössze néhány nappal közvetített a tárca gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára egy arab befektető és a Quaestor között egy tervezett közös ingatlanfejlesztésről, a Duna City projektumról. A miniszter arra utalt, hogy a kormányzat nem így járt volna-e el, ha tud a brókercég helyzetéről.

Vasárnap előzetes letartóztatásba helyezte Tarsoly Csabát és két társát a Budai Központi Kerületi Bíróság.

Magyar ember Magyar Szót érdemel