2026. április 6., hétfő

Magyarország lett Kína európai terjeszkedésének bázisa

Mára sikerült elérni, hogy Kína európai gazdasági terjeszkedésének Magyarország legyen az egyik legfőbb bázisa –  jelentette ki szerdán, az MTI-nek Pekingből telefonon nyilatkozva Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

„Ha a kínaiak gazdaságról és Európáról gondolkodnak, akkor most már leginkább Magyarország jut eszükbe” – mondta el a miniszter, aki négy órán át tárgyalt kínai kollégájával, Vang Jivel.

Szijjártó Péter kitért arra is, hogy Magyarországnak Európa legversenyképesebb befektetési környezetével, földrajzi elhelyezkedésével és infrastruktúrájával sikerült elérnie, hogy a térségben Magyarországra érkezett a legtöbb kínai beruházás, és tavaly és az idén is a legtöbbet Magyarország exportált a térségből Kínába.

A találkozón a Budapest–Belgrád vasútvonal modernizációja is szóba került, és az a döntés született, hogy legkésőbb jövő március végéig kiírják a tendert, június végéig pedig aláírják a kivitelezési szerződést.

„Ezáltal Magyarország megkerülhetetlen lesz a kínai áruk nyugat-európai exportjában” – hangoztatta Szijjártó Péter.

Magyar ember Magyar Szót érdemel