2026. április 6., hétfő

A magyar oktatásról Bukarestben döntenek

A bukaresti parlamenti mandátumot szerző erdélyi politikusoknak mindent meg kell tenniük azért, hogy az erdélyi magyarság autonóm módon dönthessen az oktatásáról, de legalábbis az eddigiekhez képest nagyobb befolyásra tegyen szert a jövője formálásában – mondta tegnap Kövér László, az Országgyűlés elnöke azt követően, hogy a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai épületében az erdélyi magyar nyelvű oktatásról szóló kerekasztal-beszélgetésen vett részt.

Ráduly Róbert és Kövér László (Fotó: MTI)

Ráduly Róbert és Kövér László (Fotó: MTI)

A házelnök szerint az erdélyi magyar nyelvű oktatás problémáinak egy része abból fakad, hogy a közösségnek nincsen lehetősége gondoskodni arról, hogy az oktatási rendszere a közösségnek a szülőföldön magyarként való megmaradását szolgálja.

Kövér László Ráduly Róbert csíkszeredai polgármesterrel közösen tartott rövid sajtótájékoztatót. A házelnök elmondta, hogy háromnapos erdélyi körútjával azt szeretné elősegíteni, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Magyar Polgári Párt (MPP) összefogása mögé a magyar választók is beálljanak. Hozzátette, az erdélyi magyar emberek jelenlegi helyzetében az összefogás, az együttműködés, a bukaresti képviselet megerősítése az egyedüli lehetőség, mert azok a problémák, amelyekkel a magyarság szembesül, és amelyeket évek óta maga előtt görget, a bukaresti képviselet nélkül nem oldhatók meg.

Ráduly Róbert kijelentette: az RMDSZ és az MPP összefogásának akkor és úgy van értelme, ha kritikus tömeg támogatja december 11-én, a romániai parlamenti választásokon.

Magyar ember Magyar Szót érdemel