2025. június 21., szombat

Heti ötven órát dolgozik a határon túli fiatal magyar vállalkozó

A külhoni magyarság szülőföldön való boldogulását minden eszközzel segíteni kell – emelte ki a nemzetpolitikai államtitkár pénteken, Budapesten.

Potápi Árpád János

Potápi Árpád János

Potápi Árpád János a külhoni magyar fiatal vállalkozók helyzetéről készült kutatási beszámolót ismertető konferencián elmondta: ennek egyik eszköze volt a szakképzés megerősítése, amelynek a jövőben is kiemelt figyelmet szentelnek majd. Továbblépésként hirdették meg a külhoni magyar fiatal vállalkozók évét, s a programmal csaknem 2000 fiatal vállalkozót tudtak elérni, ami a kapcsolatépítést is jelentősen segítette.

A jövőben szeretnének a gazdasági témáknál maradni, az elkövetkező időszakban a vállalkozások, családok támogatása kerülne a középpontba.

Kitért a demográfiai helyzet tarthatatlanságára, az elvándorlás és az asszimiláció problémájára, ami mint mondta, számos megoldandó kérdést vet fel.

Csite András, a HÉTFA Kutatóintézet igazgatója kiemelte: kilenc esettanulmányt készítettek. A kutatás eredményei azt mutatják, hogy a külhoni magyar területeken mintegy 40 ezerre tehető a fiatal magyar vállalkozók száma.

Erdélyben 20–23 ezer, Felvidéken 10–12 ezer, Délvidéken 4–5 ezer, Kárpátalján 2,5 ezer, Dél-Baranyában és Muravidéken csaknem száz lehet a számuk. A nagyvárosi övezetek mellett a mezőgazdasággal foglalkozó területeken, főként ilyen tevékenységekhez kapcsolódva lelhetők fel. Egyaránt jellemző a családi gazdaság, vállalkozások átvétele és az önerőből, saját elhatározásból indított vállalkozások.

Csite András

Csite András

Kétharmaduk férfi, nagy részük családban él, egy gyermeket nevelnek, s csaknem ötven órát dolgoznak hetente.

Fontos megállapítása a kutatásnak, hogy az elvándorlással szemben az otthonmaradást választották – közölte, hozzátéve a sikerhez a bátorság, a kitartás, a szorgalom, az innovativitás, a szaktudás mellett a támogató családi környezetet, ugyanakkor szükségesnek tartották a szakmai és piaci beágyazottságot is.

Hozzátette: Délvidéken és Kárpátalján inkább hátrányosan élik meg a helyzetüket a fiatal magyar vállalkozók, Erdélyben minden második válaszadó azt jelezte, nem érzékel különbséget, s negyedük tartotta rosszabbnak a helyzetét, a Felvidéken 62 százalék nem tapasztalt hátrányos megkülönböztetést a többségi nemzethez tartozókkal szemben. A fiatal vállalkozók pénzügyi támogatást, személyre szabott képzést, tanácsadást, a kapcsolatteremtés segítését, és a magyarországi piacra való belépés támogatását várják – közölte Csite András, aki kiemelte: egy vállalkozás alapítása egyúttal az otthon maradás melletti döntést jelenti.

Magyar ember Magyar Szót érdemel