2026. április 7., kedd

A hétvégén újra halfesztivál Szegeden

Szeptember első hétvégéjén ismét bográcsokkal népesül be a szegedi Tisza part belvárosi szakasza, a szervezők ugyanis több tízezer vendéget várnak a XX. Tiszai Halfesztiválra.

A lakomán és koncerteken túl a honvédség is látványos bemutatót tart. Húsz éve a rendezvényt a hal népszerűsítése érdekében indították. A kezdeményezés sikeresnek bizonyult, hiszen a szegediek éves halfogyasztása azóta 3-ról 9 kilóra emelkedett.

Frank Sándor, a fesztivál főszervezője elmondta, a Partfürdőn többek között a Honvédség bemutatóját láthatják az érdeklődők, valamint ott főznek majd a különféle csapatok, cégek, baráti társaságok is. A Somogyi Könyvtár szakácskönyvekből rendez tárlatot. Egyebek mellett korabeli iratokat állítanak majd ki 1857-ből, amikor I. Ferenc József és felesége, Erzsébet királyné szegedi látogatása alkalmából a halászok népünnepélyt rendeztek a királyi pár tiszteletére, valamint három helyi étterem, a Kass vigadó, a Próféta Szálló és a Tisza étterem az 1916. szeptember 25-én Szegeden első alkalommal megtartott zsírtalan napról származó étlapját is bemutatják.

Immár hagyomány, hogy sokféle zenei program is várja a vendégeket. Minden napra jut majd egy országos hírű fellépő, rajtuk kívül viszont elsősorban a szegedi és Szeged környéki művészeket, zenészeket preferálták a program összeállításakor. Az Irigy Hónaljmirigy pénteken, Notár Mary szombaton, Szikora Róbert R-GO-ja pedig vasárnap szórakoztatja a nagyérdeműt. Utóbbi koncertjét tűzijáték és lézershow követi majd.

Az idén először láthat és hallhat a közönség musical- és operettshow-t a fesztiválon, a Szegedi Nemzeti Színház több mint 40 fellépője részvételével. A fesztivál főszereplője ezúttal is a sokféle halétel, elsősorban a hallé. Pontyból, harcsából, csukából nem lesz hiány. A tiszai halászat betiltása miatt azonban olyan csemegék mint a márna, a kecsege, a garda vagy a compó szinte teljesen eltűnnek az étlapokról, ami kétségtelenül nagy veszteség a gasztronómia számára.

Szombaton rendezik az SZTE Gyermekgyógyászati Klinika és Gyermekegészségügyi Központ Gyermeksebészeti Osztálya megsegítésére indított jótékonysági akció, a KÉSZ I. ROTARY Jótékonysági Gumikacsa Verseny fő attrakcióját, amikor is több ezer sárga gumikacsát versenyeztetnek a Tisza belvárosi szakaszán.

Magyar ember Magyar Szót érdemel