Polt Péter legfőbb ügyész kezdeményezte Mengyi Roland fideszes országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését egy korrupciós ügyben csütörtökön. A hírt Fazekas Géza, a Legfőbb Ügyészség szóvivője sajtótájékoztatón jelentette be tegnap Budapesten.
Mengyi Roland felszólalása az Országgyűlés plenáris ülésén (Fotó: MTI)
Fazekas Géza, a Legfőbb Ügyészség szóvivője (Fotó: MTI)
Az uniós forrásból finanszírozott pályázatokkal kapcsolatos fiktív teljesítések, túlárazott szerződések, többmilliós kenőpénzek miatt folyó eljárást korábban a NAV Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatósága folytatta, ám miután mentelmi joggal érintett személy érintettsége merült fel, a nyomozást felügyelő Bács-Kiskun Megyei Főügyészség július 11-én az ilyen esetekben eljáró Központi Nyomozó Főügyészséghez tette át az ügyet – ismertette a szóvivő.
A TÁMOGATÁSNAK ÁRA VAN?
A gyanú szerint a képviselő barátja 2015-ben Mengyi Rolandtól tudomást szerzett arról, hogy szociális szövetkezetek számára több száz millió forintos, uniós forrásból származó támogatás elnyerésére szóló pályázatot fognak kiírni. Mengyi a pályázat kiírásáért, illetve, hogy a pályázati összeget az érintettek által koordinált szövetkezetek nyerhessék el, 5 millió forint úgynevezett „alkotmányos költséget” kért a vele kapcsolatban lévő döntéshozók részére, és további 5 millió forintot akkor, ha a pályázatuk nyer. Az érintettek összegyűjtötték az 5 millió forintot és eljuttatták Mengyi Roland barátjának.
Az érintettek az ötszáz milliós pályázaton elnyerhető pénzt nem a támogatási célnak megfelelően akarták felhasználni. Annak egy része saját vagyongyarapodásukat szolgálta volna oly módon, hogy a szövetkezetek meghatározott vállalkozókkal kötöttek volna valótlan tartalmú, fiktív, illetve túlárazott szerződéseket a pályázati célok megvalósításával kapcsolatos feladatok látszólagos elvégzésére, majd az ennek nyomán kiutalt összeg jelentős részét visszaosztották volna az elkövetői körnek.
Mengyi Roland az egyeztetések során többször módosította a támogatási összeg felosztásának arányait. Végül abban állapodtak meg, hogy a támogatás 10 százaléka a szövetkezeteké.
A pályázati kérelmek kapcsán az érintettek részéről eljáró ember a megjelölt szövetkezetek közül egyes szövetkezeti képviselőket tudatosan tévedésbe ejtett, más esetekben pedig meghamisították a szövetkezeti képviselők aláírását a pályázati kérelmek benyújtása során. A pályázatokat formai hibák, illetve egyes feltételek nem teljesülése miatt elutasították, így kifizetés nem történt.
A sikertelen pályázatot követően az érintettek visszakérték az 5 millió forintos kenőpénzt, melyet Mengyi Roland a barátján keresztül visszafizetett.
VOLDEMORT NAGYÚR
Az ügy jelenlegi öt gyanúsítottja közül ketten előzetes letartóztatásban, hárman házi őrizetben vannak, egyikük sem közszereplő. A nyomozás határidejét a Legfőbb Ügyészség december 12-éig hosszabbította meg. Fazekas Géza a csütörtöki sajtótájékoztatón a nyomozás érdekére hivatkozva nem válaszolt arra a kérdésre, hogy lesznek-e újabb gyanúsítottak, illetve, hogy miért nem került sor az ügyben korábban tettenérésre, holott tervezett ilyet a nyomozó hatóság. Visszautasította ugyanakkor azt a feltételezést, hogy a Legfőbb Ügyészség a mentelmi előterjesztés előtt bármiféle befolyást gyakorolt volna az eljárásra.
Az ügyészségi szóvivő megerősítette, hogy az eljárás irataiban többek között Voldemortként is emlegetik Mengyi Rolandot, ahogy az a 168 óra című hetilapban közölt dokumentumokban is szerepel. Az ügyről a 168 óra című hetilap adott hírt két hete indult cikksorozatában, ahol többek között telefonlehallgatások dokumentumait is közölte.
Mengyi Roland közleményben tudatta, hogy teljes mértékben együttműködik az eljáró hatóságokkal, és maga fogja kérni az Országgyűlést mentelmi jogának felfüggesztésére „a valóság mielőbbi tisztázása érdekében”.
ELLENZÉKI REAKCIÓK
Az LMP szerint Mengyi Roland fideszes országgyűlési képviselő mellett többen lennének olyanok, akiknek fel kellene függeszteni a mentelmi jogát, és ki kellene vizsgálni, hogyan és kikkel üzleteltek – mondta Gál József, az LMP szóvivője, hozzátéve, pártja nem hiába tartja már hetek óta korrupcióról szóló sajtótájékoztatóit, hiszen – mint fogalmazott – ezeken „tárják fel, hogy a kormány hogyan talicskázza ki a magyar emberek zsebéből a közpénzt és az európai uniós támogatásokat”.
A Jobbik nem tartja meglepetésnek, hogy a legfőbb ügyész kezdeményezte a képviselő mentelmi jogának felfüggesztését. Volner János, a Jobbik alelnöke értékelése szerint az ügy arra jó, hogy eltereljék a figyelmet Rogán Antal és más kormánytagok, illetve a „miniszterelnök közvetlen környezetének nagyon súlyos maffiaügyekben való érintettségéről.”
A Párbeszéd Magyarországért jó lépésnek tartja az ügyészség döntését, hogy kezdeményezte a fideszes Mengyi Roland mentelmi jogának felfüggesztését. Barabás Richárd, a PM elnökségi tagja csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta, „ez az első jó lépése az ügyészségnek, amit az elmúlt években tett, az első olyan lépés, ami arra utal, mintha jogállamban élnénk”.
Az MSZP még az ügyészség bejelentése előtt tartott sajtótájékoztatót, amelyen kifejtették, hogy feljelentéskiegészítést tesznek az ügyészségen a sajtóban korrupcióval gyanúsított Mengyi Roland ügyében. Bárány Balázs, a szocialisták elnökségi tagja azzal indokolta lépésüket, hogy a 168 óra legfrissebb száma szerint a nyomozók már készültek rajtaütni a kormánypárti képviselőn, miközben kenőpénzt fogadott el. „Ez valamilyen csoda folytán mégsem történt meg, kíváncsiak volnánk ennek okaira” – fogalmazott.



