A Rio de Janeiróban tartózkodó Áder János köztársasági elnök hétfőn találkozott Thomas Bachhal, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökével, akivel a 2024-es budapesti olimpiarendezési pályázatról is tárgyalt.
Áder János és Thomas Bach (Fotó: MTI)
A mob.hu beszámolója szerint a magyar államfő a budapesti olimpiai pályázatról a NOB több tagjával is tárgyalt a riói olimpia helyszínén. A köztársasági elnök kínai és perui vezetővel is találkozott, előtte pedig Thomas Bachhal, a szervezet elnökével ült tárgyalóasztalhoz, hogy a magyarországi olimpia lehetőségéről egyeztessenek.
A mob.hu emlékeztet arra, hogy Áder János nem először találkozott a német sportdiplomatával, hiszen tavaly szeptemberben már tárgyaltak a hazai olimpiarendezés lehetőségéről az ENSZ New York-i székházában.
Tavaly év végén a NOB elnöke erős pályázónak nevezte Magyarországot és Budapestet.
A következő napokban Rióban folytatódnak az egyeztetések. A tervek szerint a holland, valamint az ír NOB-taggal is tárgyal a magyar államfő.
Áder János brazíliai látogatását arra is kihasználta, hogy találkozzon a brazíliai magyarság képviselőivel. Az olimpia megnyitójára érkező magyar államfő augusztus 5-én Rio de Janeiróban az államfő megnyitotta a Magyar Házat a brazil nagyvárosban, amelyben az alkalomhoz illően a magyar olimpiai sikereket és a 2024-es budapesti olimpiai pályázatot bemutató interaktív tárlatot tekinthették meg a látogatók. Rióban a Magyar Ház a Lagua Rodrigo de Freitas tó partján egy lovas klubban található, ahonnan kilátás nyílik a Megváltó Krisztus-szoborra, a megapolisz közismert jelképére.
Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita hétfőn Nova Friburgóban találkozott a helyi magyarság képviselőivel és megkoszorúzta a helyi 1956-os emlékművet. Ebben a brazíliai városban a magyarokat alapító nemzetként tartják nyilván.



