A diaszpóra magyarsága egyre növekvő súllyal vesz részt a nemzetpolitika építésében – mondta Grezsa István kormánybiztos a Kőrösi Csoma Sándor-program idei ösztöndíjasainak képzését megnyitva szerdán Budapesten.
Grezsa István kiemelte: a Kőrösi Csoma Sándor- és a Petőfi Sándor-program 150 ösztöndíjasa közül 130 új résztvevőként kapcsolódik be a munkába.
Úgy fogalmazott: már negyedik alkalommal indítják el a programot, és mindig azzal a reménnyel, hogy minden ösztöndíjasuk helyt áll ott, ahová küldik.
A déli féltekére utazókhoz fordulva elmondta: a dél-amerikai, az ausztrál és az új-zélandi magyar közösségek elsősorban emigráns közösségekből alakultak ki, ugyanakkor az elmúlt 25 évben elkezdett „átrajzolódni” az életük. Nagyon sokan a jobb megélhetés miatt, vagy akár tanulmányi céllal utaznak ki ezekre a területekre – mutatott rá. Hozzátette: az a feladat, hogy ezekből a közösségekből ugyanolyan magyar közösségeket kovácsoljanak, mint a Kárpát-medencében.
Hangsúlyozta: a magyar nemzetpolitika egységesen tekint a világban élő magyar közösségekre, s napjainkban a diaszpóra magyarsága egyre növekvő súllyal vesz részt a nemzetpolitika építésében.
A diaszpóra magyarságát megszólító, 2016 májusától 2017 júniusáig megvalósuló Kőrösi Csoma Sándor-programban 100 ösztöndíjas vesz részt.
Az ösztöndíjasok Európában Ausztria, Belgium, Ciprus, az Egyesült Királyság, Finnország, Franciaország, Hollandia, Írország, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Svájc, Svédország, Törökország magyarságát igyekeznek megszólítani.
Emellett ösztöndíjasok utaznak többek között az Amerikai Egyesült Államokba, Ausztráliába, Dél-Afrikába, Kanadába, Argentínába, Brazíliába, Uruguayba, Chilébe és Új-Zélandra.
A Kőrösi Csoma Sándor-program célja, hogy fejlesszék a diaszpóra magyarságának magyar nyelvtudását, ösztönözzék a magyar közösségekben kifejtett tevékenységet és a kapcsolattartást Magyarországgal, azaz megerősítsék a magyar identitást.
A külhoni szervezetek kérésének eleget téve 2015-ben a pályázat időtartama megváltozott: a déli félteke országaiban hat hónapig, az északi félteke országaiban kilenc hónapig maradtak a nyertes pályázók.



