A magyarok és a lengyelek is joggal várnak el több tiszteletet az Egyesült Államok volt és jelenlegi vezetőitől – mondta Orbán Viktor pénteken a Kossuth rádió 180 perc című műsorában, reagálva arra, hogy Bill Clinton volt amerikai elnök „putyinizálódással" vádolta meg Lengyelországot és Magyarországot.
Orbán Viktor több tiszteletet vár el az Egyesült Államoktól
„Úgy kerültünk ebbe a történetbe, mint Pilátus a krédóba. Egy amerikai választási kampány logikájából lehet leginkább megérteni, mit miért mondtak. Ettől még a tiszteletlenség tiszteletlenség, a sértés pedig sértés marad" – fejtette ki a kormányfő, aki több tiszteletet vár el az Egyesült Államoktól.
Szerinte ugyanakkor a Magyarországra, Lengyelországra és általában Közép-Európára tett negatív megjegyzések, amelyek megszaporodtak a migránsválság óta, nem véletlen elszólások. Ugyanis „a Demokrata Párt vezetői mögött (...) Soros Györgyöt kell látnunk, aki azt hirdette meg, hogy minden évben be kell engedni legalább egymillió muszlimot Európába" – mondta, hangsúlyozva, hogy Magyarország akadályát jelenti ennek a Soros-féle amerikai tervnek, „nem is fogják azt itt végrehajtani, amíg Magyarországnak nemzeti kormánya van". A kormányfő ezek alapján Bill Clinton szavait úgy kommentálta: „A száj Clintoné, de a hang Soros Györgyé."



