Az Együtt szerint nem a budapesti nyári olimpiai felkészülésre kell jövőre 54 milliárd forint költségvetési pénzt áldozni, hanem az egészségügy, azon belül az alapellátás és a háziorvosi ellátás finanszírozására.
Szigetvári Viktor, az ellenzéki párt elnöke tegnapi székesfehérvári sajtótájékoztatóján elmondta: a nap folyamán az ország 15 városában 12 politikusuk tartott sajtótájékoztatót; arra kívánták felhívni a figyelmet, hogy jövőre a fővárosi evezőspályák és a Puskás-stadion építése helyett az egészségügyi alapellátás „működőképességének megmentésére", az otthoni szakápolás finanszírozásának növelésére, a mentődolgozók 50 százalékos béremelésére és a háziorvosi praxisokban dolgozók fizetésének emelésére fordítsák a pénzt. Közölte: Fejérben jelenleg tíz, országosan pedig 250 háziorvosi praxis betöltetlen, és a finanszírozás emelése nélkül négy év múlva ez a szám 400 lesz, és egymillió embernek nem lesz háziorvosa.
A magyar egészségügy válsága nem 2010-ben kezdődött, évtizedek óta fennálló alulfinanszírozottságról van szó, de 2010 óta sokat romlott a helyzet – mondta, s úgy vélte, az általuk javasolt csoportpraxisokkal, háziorvosi praxisvásárlásokat segítő állami hitelprogrammal javulhatnának a kilátások. Követelte, hogy 4 év alatt a jelenlegi százról évi 200 főre emeljék a háziorvosi szakvizsgák keretszámát, hogy betölthetők legyenek a „kiöregedő" háziorvosok miatt megüresedő praxisok.
Kérdésére válaszolva közölte: a következő években az előkészületekre szánt milliárdokat az Együtt oktatásra és egészségügyre költené, valamint a hátrányos helyzetű mikrorégiók felzárkóztatására. A kormány szerint a budapesti olimpia 750 milliárdba kerül majd, szerintük 2000 milliárdos projektum lesz, amire nincs pénze az országnak.
Fidesz: Szigetvárinak bocsánatot kellene kérnie
A sajtótájékoztatót megelőzően a Fidesz székesfehérvári elnöksége közleményében bocsánatkérésre szólította fel Szigetvárit, aki „korábban a Gyurcsány-Bajnai kormányokban töltött be meghatározó pozíciókat". Szerintük Szigetvárinak bocsánatot kellene kérnie azért, mert „főnöke, Bajnai Gordon, először még Gyurcsány Ferenc dicstelen kormányának fejlesztési minisztereként, majd miniszterelnökként nem támogatta a Szent György Kórház fejlesztését, és ezzel több mint tízmilliárd forintot vett el Székesfehérvártól, az itteni egészségügytől, valamint Bajnai Gordon miniszterelnöksége alatt a baloldali kormány több mint egy milliárd forintot vett el a székesfehérvári iskoláktól, a fehérvári oktatástól".



