A székely szabadság napján tartott marosvásárhelyi felvonulás szervezéséért, illetve a felvonuláson való részvételért kiállított 67 bírságolási jegyzőkönyv megsemmisítését kérte a marosvásárhelyi bíróságtól az érintettek ügyvédje.
Kincses Előd ügyvéd – aki maga is a megbírságoltak között van – az MTI-nek elmondta: külön keresetet nyújtott be Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke nevében, külön 42 személy nevében, akiket egyebek között az esemény szervezéséért bírságolt meg a csendőrség, és külön 24 személy nevében, akiket a megmozduláson való részvétel és csendháborítás miatt bírságoltak meg. Megjegyezte: a védencei közül négyen részt sem vettek a tiltakozáson.
Kincses Előd egyértelműnek tartotta, hogy a bírságok nagy száma mögött a hatóság megfélemlítő szándéka húzódik meg.
A csendőrség március 17-én közleményben tudatta: 84 embert bírságolt meg összesen 70 800 lej (csaknem 16 ezer euró) értékben a székely szabadság napján rögzített videofelvételeinek tanulmányozása után. A közlemény szerint 50 embert azért bírságoltak meg összesen 61 ezer lej (13 700 euró) értékben, mert az érintettek „be nem jelentett, be nem iktatott vagy tiltott tömegrendezvényt szerveztek, és szervezőként nem léptek fel a tömegrendezvény megszakítása érdekében akkor, amikor azt tapasztalták, hogy a közrend és a csend megzavarására alkalmas cselekedetek történtek. 34 résztvevő nevére csendháborításért állítottak ki bírságot összesen 9800 lej (2200 euró) értékben.



