2026. április 8., szerda

Nekrológot közölt Pozsgay Imréről a FAZ

Nekrológot közölt Pozsgay Imréről keddi kiadásában a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ).

A tekintélyes konzervatív német lap szerzője, Stephan Löwenstein írásában úgy vélte: jellemző a mai magyarországi helyzetre, hogy „még történelmi szereplőket is táborhoz tartozás szerint méltatnak”.

Az 1989-es fordulat „úttörői” közül Horn Gyula „a baloldalnak és a liberálisoknak minden, a nemzeti konzervatívoknak semmi”, Pozsgay Imrét pedig „a baloldal hatalma idején elfelejtették”, holott a napokban elhunyt politikus „a diktatúrától a demokráciába vezető fordulat úttörője volt, mert megkérdőjelezte a kommunisták egyeduralmi igényét” – írta Stephan Löwenstein.

Kifejtette, hogy Pozsgay Imrét a nyolcvanas években „kitaszították a kormányból”, és egy „fogatlan” intézmény, a Hazafias Népfront élére helyezve „félreállították”, de a politikus reformtörekvéseinek eszközévé változtatta a szervezetet.

Hozzátette, hogy Pozsgay Imre nyilvánosan népfelkelésnek nevezte az ellenforradalomnak pecsételt 1956-os forradalmat, és fővédnöke volt a páneurópai pikniknek, amely az egykori NDK sok lakójának lehetővé tette „a spontán menekülést Nyugatra”. Ugyanakkor „a liberális pártok keresztülhúzták” azt a tervét, hogy megpályázza az államfői tisztséget – írta a Frankfurter Allgemeine Zeitung szerzője.

Hozzáfűzte egyebek között azt is, hogy Pozsgay Imre a Magyar Demokrata Fórum „kezdeményezője” volt.

Stephan Löwenstein nekrológjában hozzátette, hogy Orbán Viktor 2010-es választási győzelme után bevonta Pozsgay Imrét az alaptörvény kidolgozásának folyamatába, ez azonban „valójában Orbán pártügye maradt”.

Pozsgay Imre volt államminiszter, egyetemi tanár életének nyolcvanharmadik évében pénteken hunyt el.

Magyar ember Magyar Szót érdemel