A kárpát-medencei magyarság megerősítéséhez gazdaságpolitikai eszközökre is szükség van, ilyen eszköz többek között a szakképzés fejlesztése és a vállalkozói szemlélet megerősítése a fiatalokban – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára szerdán Dunaszerdahelyen.
Potápi Árpád János (Fotó: MTI)
Az államtitkár erről a 2016 a külhoni magyar fiatal vállalkozók éve programmal összefüggésben, egy szakmai konferencián beszélt a Csallóköz központjának számító városban, ahol útjára indította a nemzetpolitikai államtitkárság idei tematikus programjának 14 megállós Kárpát-medencei bemutatkozó körútját. (Szabadkán április 4-én, Nagybecskereken pedig április 5-én tartják a szakmai előadást.)
Potápi Árpád János kifejtette: az idei tematikus programban 750 millió forint áll rendelkezésre, ebből 525 millió forint pályázati úton lesz elnyerhető. Ez a pályázat áprilisban jelenik meg, keretösszege pedig arányosan fog megoszlani a Kárpát-medence külhoni magyar régiói között.
„Az 525 millió forintból egy-egy vállalkozó, vagy az a fiatal, aki vállalkozóvá akar válni, 3 és 6 millió forint közötti összeget tud elnyerni” – mondta az MTI-nek Potápi, hozzátéve: az elnyert összeget már ebben a félévben átutalják.
Az államtitkárság arra számít, hogy pályázók az élet minden területéről lesznek. A pályázati felhívás a 41. életévüket még be nem töltött személyeket célozza, a pályázás lehetőségét magyar állampolgársághoz vagy magyar igazolvány birtoklásához kötik.



