2026. április 10., péntek

Várhatóan június 25-én tartja az MSZP tisztújító kongresszusát

Az MSZP várhatóan június 25-én tartja tisztújító kongresszusát - közölte a magyar ellenzéki párt elnökhelyettese szerdán az MTI érdeklődésére.

Gőgös Zoltán elmondta, a választmány március 19-i ülésén dönt a felmenő rendszerű tisztújítás kiírásáról.

A tisztújítás nagyjából három hónapot vesz igénybe, mivel először a helyi szervezetekben, majd a területi szövetségekben végül országos szinten választanak új tisztségviselőket.

A párt alapszabálya szerint kétévente kell tisztújító kongresszust összehívni.

Tóbiás József jelenlegi pártelnököt, pártvezetés tagjait és a párt országos testületeinek vezetőit 2014. július 19-én választották meg.

Tavaly ősszel mielőbbi tisztújítást sürgető vélemények fogalmazódtak meg a pártban, az ezzel kapcsolatos vitákat Tóbiás József novemberben úgy zárta le, hogy jelezte, 2016 júniusában tartja az MSZP tisztújító kongresszusát.

Magyar ember Magyar Szót érdemel