2026. április 10., péntek

Börtönviselt nehézfiúkból lesznek a legjobb hittantanárok?

Együttműködési megállapodást kötött a Szegedi Fegyház és Börtön a Gál Ferenc hittudományi főiskolával, hogy megkönnyítse az elítéltek társadalmi beilleszkedését a szabadulást követően.

Tikász Sándor dandártábornok, a Szegedi Fegyház és Börtön intézetparancsnoka a szerződés aláírását követően elmondta, a Szegedi Tudományegyetem és a pécsi hittudományi főiskola mellett a szegedi Gál Ferenc hittudományi főiskolán is tanulhatnak az elítéltek. Az 1672 fogvatartott közül a tényleges életfogytiglani szabadságvesztésre ítéltek – 26 ember – kivételével mindenki részt vehet az intézet által biztosított képzéseken. Jelenleg százötvenen általános iskolai, százhúszan középiskolai, negyvenen főiskolai képzésen vesznek részt, illetve csaknem háromszáz elítélt szerez a börtön falai között szakképesítést – tudatta a tábornok.

Kozma Gábor, a Gál Ferenc hittudományi főiskola rektora hangsúlyozta, a főiskola és a börtön kapcsolata az elmúlt években egyre szorosabbra fonódott, a börtön állandó helyszíne a teológushallgatók papi szemináriumainak, és az elítéltek egyházi rendezvényein is rendszeresen részt vesznek a diákok.

A jelenség nem új, több mint 3 éve már megírtam, hogy 14, a Csillagbörtönben fogva tartott elítélt iratkozott be a Pécsi Püspöki hittudományi főiskola levelező tagozatára, s a pécsi oktatók keddenként jártak órát tartani a szegedi börtönbe. Riportot szerettünk volna készíteni néhány tanárral és elítélttel, hiszen nem mindennapi jelenségről van szó. A Belügyminisztérium engedélyét megszereztük, a pécsiek viszont ódzkodtak a publicitástól, nem járultak hozzá az írás megjelentetéséhez.

Bozó Bea, a börtön sajtóreferense akkori nyilatkozatából megtudtuk, az érdeklődés az egyházi főiskolától az informatikus könyvtáros szakokig terjed, köszönhetően azoknak a felsőoktatási intézményeknek, amelyek képzéseket hirdettek meg a Szegedi Fegyház és Börtön intézményében.

Az interneten fellelhető információk szerint a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola fenntartója a pécsi egyházmegye. „A főiskola hallgatói a teológia tudományát sajátíthatják el két alapvető céllal: a katekéta-lelkipásztori munkatárs alapképzési és a rá épülő hittanár-nevelő mesterképzési szak a hittan tanítására ad képzettséget (általános és középiskolai szinten), a teológia szak elsősorban lelkipásztori munkára képesít. A 6 félévig tartó katekéta-lelkipásztori munkatárs BA szakon három évet követően előbb (a régi főiskolai végzettségnek megfelelő) alapképzési diploma szerezhető, ezt követően újabb felvételi eljárás során a később indítandó hittanár-nevelő szakos mesterképzésbe lehet továbblépni, amely pedagógus végzettséget ad” – írja a tájékoztató. Majd így folytatódik: „minden új képzési szakunkra érvényes, hogy államilag elismert BA, illetve MA végzettséget nyújt, államilag támogatott képzés keretében végezhető, az állami egyetemekkel azonos szerkezetű és mértékű hallgatói juttatásokra jogosít”.

A reintegrációért kötött megállapodás értelmében abban segítik az elítélteket, hogy szabadulásuk után minél könnyebben visszataláljanak a hétköznapokba. Többek között asztalos és pék szakmák elsajátításában, a szükséges vizsgák megszerzésében segítik a fogvatartottakat. Ezzel nincs is semmi gond, mint ahogyan azzal sem, hogy az együttműködési megállapodás jó keretet teremt arra, hogy felkészüljenek hivatásukra a hitéleti szakon tanuló hallgatók, hiszen gyakorlati idejük alatt a börtönben dolgozó szakemberek segítenek nekik összeállítani például a szakmai programokat, a foglalkozások menetét.

Inkább az tűnik enyhén szólva furcsának, hogy a hittudományi főiskolák (immár kettő) börtönbéli tevékenységének köszönhetően a Csillagbörtön elítéltjei olyan képesítés birtokába jutnak, amellyel fiatalok oktatását, nevelését vállalhatják. Kis magyar abszurd, tiszta unortodoxia: hogyan képezzünk börtönviselt nehézfiúkból hittantanárokat, lelkipásztori munkatársakat, illetve hittanár-nevelőket? Ki fogja ilyen munkakörben egyáltalán alkalmazni ezeket a szerencsétlen elítélteket, ha egyszer kiszabadulnak? Az egyház, az iskolák?

Magyar ember Magyar Szót érdemel