Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke a közelmúltban komoly médiavisszhangot kiváltó bírósági ügyekkel kapcsolatban tartott keddi, budapesti sajtótájékoztatóján kijelentette: azt kéri valamennyi hatalmi ág képviselőitől, hogy „tartsák tiszteletben a bírók függetlenségét és bízzanak a bírói felelősségben”.
Handó Tünde (Fotó: MTI)
Kérdésre válaszolva közölte: a megjelent véleményekből csak arra tud következtetni, hogy nem eléggé érthető az ítélkezés és a bírósági eljárás menete. „Nem érthető teljesen az, hogy mit jelent a függetlenség és a bírói felelősség” – fűzte hozzá. A bíróságoknak és vezetőiknek oda kell figyelniük a véleményekre, meg kell próbálniuk a bíróságok működését érthetőbbé tenni – mondta Handó Tünde.
Az alaptörvény kimondja, hogy „a bírák függetlenek, és csak a törvénynek vannak alárendelve, ítélkezési tevékenységükben nem utasíthatók” – idézte fel. A bíróságok függetlensége nem önmagában álló érték. A bíróságok és a bírák sem „felelőtlenek”: az eljárási törvények bonyolult, egymásra épülő és egymást ellenőrző felülbírálati rendszert alakítottak ki. „Sok grádicsot kell megjárnia egy ügynek, ahhoz, hogy végül is a jogerős döntés megszülethessen” – fogalmazott.
Handó Tünde azt mondta: az igazság mindig adott, de, hogy erről mi derül ki a büntetőeljárás során, az valamennyi szereplőn múlik: a nyomozóhatóságokon, a nyomozást felügyelő és a vádat képviselő ügyészségen, a vádlott érdekeit képviselni köteles védőn, az első-, a másod- és ritkán a harmadfokú bíróságon és a Kúrián mint legfelső ítélkezési fórumon.



