A Jobbik elnök-frakcióvezetője szerint pártjának már most el kell kezdenie a gyakorlati kormányzást bizonyos területeken. Vona Gábor szombati évértékelőjén „valódi nemzeti konzultáció” elindítását nevezte 2016 fő feladatának.
Az ellenzéki pártvezető a budaörsi Budaparkban mintegy kétezer meghívott – országgyűlési és EP-képviselők, diplomaták, párttagok – előtt elmondott egyórás beszédében azt mondta: vannak olyan társadalmi és politikai feladatok, amelyeket az ellenzéknek kell elvégeznie, ha a kormány nem teszi, vagy szembemegy a felelősséggel. Ezek közé sorolta a társadalom szétszakítottságának, megosztottságának enyhítését, amelyhez hidak építésére szólította fel a résztvevőket. Értékelése szerint a Fidesz és az MSZP nem tud és nem is akar a megosztottság ellen tenni, mert az a két párt lételeme, a Jobbik viszont minden irányban megérti az emberek fájdalmát.
A második területként a pártelnök a politikai kultúra „vészes elaljasulását” jelölte meg, és Habony Árpádot, valamint G. Fodor Gábort nevezte a lefelé tartó spirál motorjainak. Fel kell mutatni egy nívót, ami alá nem szabad menni – jelentette ki.
A kormány az emberek fölött állónak képzeli magát. Mint mondta, a Fidesz annyit harcolt a szocializmus ellen, hogy felépített egy másikat, amivel szemben valódi néppártként kell megjelenni.
Szólt arról is, hogy az emberi és közösségi szabadságot meg kell védeni a kormánytól, amely – szavai szerint – az alaptörvény módosításával a rendeleti kormányzást készíti elő. Ha az ország védelme a tét, akkor a kormány megkapja a Jobbik támogatását, de „balekok sem vagyunk, látjuk, mire megy ki a játék” – fogalmazott, megjegyezve: az emberek a terrorizmustól és a Fidesz „hatalmi tébolyától” is félnek, s mindkettőtől meg kívánják védeni őket.
Vona Gábor a harmadik területként a legsúlyosabb állapotban lévő ágazatok felkarolását, mozgósítását nevezte meg azok közül, ahol a Jobbik ellenzékből vállalná a kormányzás felelősségét. Ezek közé sorolta a korrupciót, az egészségügyet és az oktatást, és bejelentette, hogy ezekről idén nemzeti konzultációt szeretnének, a civilek, a szakmai és az érdekképviseletek bevonásával. Értékelése szerint velük összefogva meghátrálásra lehet kényszeríteni a kormányt.
Vona Gábor beszédében kitért arra is, hogy szerinte az Európai Unió beteg, a jelenlegi vezetői azonban életképes megoldások helyett a betegséget dicsőítik. Ők ostobák, aberráltak, bűnözők, vagy mindhárom igaz rájuk – jelentette ki, és célként fogalmazta meg egy erős, szolidáris, a nemzetek sokszínűségére épülő Európa felépítését.
A hazai helyzetre vonatkozóan többször is a Jobbik kormányzókészségét hangsúlyozta, a baloldalt pedig unalmasnak minősítette, megjegyezve: „ha lelép, nem leszünk semmivel sem kevesebben”.



