2026. április 10., péntek
SZERKESZTŐSÉGI ÖSSZEFOGLALÓ

Felmentették a vörösiszap-per valamennyi vádlottját

Kepli Lajos: Az igazságszolgáltatás arcul csapta az igazságot

Bűncselekmény hiányában felmentette a vörösiszap-per mind a tizenöt vádlottját első fokon a Veszprémi Törvényszék csütörtökön. A bíróság a vádlottakat a halált okozó gondatlan közveszélyokozás vétsége, a gondatlanságból elkövetett környezet- és természetkárosítás, továbbá a hulladékgazdálkodás rendje megsértésének vádja alól is felmentette. A törvényszék szerint a 2010. október 4-én bekövetkezett katasztrófa oka „altalaj eredetű stabilitásvesztés” volt, ami miatt a töltés tönkrement.

Szabó Györgyi, a büntetőtanács elnöke az ítélet indoklásában azt hangsúlyozta, hogy a perben a Mal Zrt. „nem ül a vádlottak padján”. A cég ellen indított polgári, közigazgatási és egyéb ügyek nem azonosak a büntetőeljárásban vizsgált objektív felelősséggel. A törvényszék személyek büntetőjogi felelősségét vizsgálta, így született meg a felmentő ítélet – hangsúlyozta.

Kepli Lajos szerint az általa vezetett parlamenti bizottság már évekkel ezelőtt bebizonyította, hogy a Mal Zrt. vezetőit egyértelmű felelősség terheli a katasztrófáért (Fotó: MTI)

Kepli Lajos szerint az általa vezetett parlamenti bizottság már évekkel ezelőtt bebizonyította, hogy a Mal Zrt. vezetőit egyértelmű felelősség terheli a katasztrófáért (Fotó: MTI)

A katasztrófát okozó 10-es számú kazetta körüli közveszélyokozás a kazetta létesítését célzó „első kapavágással” kezdődött, amikor alapozás nélkül kezdték el kialakítani, majd 1998 decemberében, amikor megkezdték a betöltését. Ellentmondásos, a kazetta és a hozzá tartozó egyéb építmények létesítésével kapcsolatos engedélyek kiadása is, hiszen nem volt egyértelmű, hogy melyik hatóság hatáskörébe tartozott – közölte Szabó Györgyi.

A szakértők a tervezés körében felmerült hibaként értékelték az altalaj tönkremenetelét, azt állapították meg, hogy nem történt alapozás az építés során. A szakértői csoport szerint a kazetta a kezdetek kezdetétől halálra volt ítélve, úgy fogalmaztak, hogy „ketyegő bombán ültek”, a katasztrófa bekövetkezte csak idő kérdése volt ilyen altalajjellemzők, tervezés és az építés során történt hiányosságok miatt – ismertette a bíró.

Nem volt megfelelő a monitoringrendszer sem, de a szakértők véleménye szerint ha az lett volna, akkor sem akadályozta volna meg a katasztrófát – közölte. Bár az addigi élettartama alatt a legnagyobb terhet a tragédia bekövetkeztekor hordta a kazetta, nem volt benne az engedélyezettnél több anyag – fűzte hozzá.

Az ítélet indoklása előtti percekben Kepli Lajos országgyűlési képviselő, a katasztrófa körülményeinek vizsgálatára létrehozott korábbi parlamenti bizottság jobbikos elnöke „Ennyit ér tíz ember élete” feliratú táblát mutatott fel a tárgyalóteremben. Miután bírói felszólításra nem hagyta el a termet, a biztonsági őr kísérte ki.

Kepli Lajos később újságíróknak úgy fogalmazott: a katasztrófát vizsgáló parlamenti bizottság már évekkel ezelőtt bebizonyította jelentésében, hogy „a Mal Zrt. vezetőit egyértelmű felelősség terheli azért, hogy ekkora mennyiségű lúg volt a tározóban”, amelynek kiömlése tíz ember halálát és milliárdos anyagi károkat okozta. Az ellenzéki politikus azt mondta: nincs a világon ország, ahol ilyen katasztrófának ne lenne felelőse.

Kepli Lajos reményét fejezte ki, hogy az ügyészség fellebbezni fog, és másodfokon „megfelelően szigorú ítéletet, letöltendő börtönbüntetést” hoznak. „Csak ez az elfogadható, a felmentő ítélet semmiképpen sem” – mondta. Kilátásba helyezte, hogy a továbbiakban is minden fórumon hallatja hangját. Ma azt láttuk, hogy „az igazságszolgáltatás csapta arcul az igazságot”, ami egy jogállamban egész egyszerűen elképesztő – fogalmazott.

A kormánypártok részéről Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke kommentálta a felmentő ítéletet, amit a budapesti sajtótájékoztatón megdöbbentőnek nevezett. Németh Szilárd azt mondta: „Elfogadhatatlannak tartjuk azt a döntést, hogy az ilyen típusú ügyeknek nincs felelőse”. A kormánypártok természetesen tiszteletben tartják a független bíróságot – folytatta –, de azt akarják, hogy a magyar bíróságokon ne csak jog-, hanem igazságszolgáltatás is legyen.

A parlamenti képviselő szerint igenis meghatározható a felelősi kör.

Az LMP közleményben reagált az ítéletre, amelyben jogszabályváltozást és felelősségre vonást sürgetett. „Az LMP szerint az ügy ismételten nyilvánvalóvá teszi, hogy a hazai jogrendszer nem alkalmas a környezeti katasztrófák megelőzésére és kezelésére, ezért a párt szabályozás-változást, és az okozott kárral szinkronban lévő felelősségre vonást sürget” – írta Sallai R. Benedek, a Fenntartható fejlődés bizottság elnöke. Szerinte a vörösiszap-perben született felmentő ítélet is azt bizonyítja, hogy Magyarországon sem a „szennyező fizet” elv, sem a megelőzés elve, sem az elővigyázatosság elve nem érvényesül, de még csak az illetékes hatóságnál sem felel senki azért, mert mindent rendben talált a katasztrófát megelőző ellenőrzéseknél.

Magyar ember Magyar Szót érdemel