2026. április 11., szombat

Magyarság

Fontos posztot kapott a KMKSZ

Barta Józsefet, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alelnökét választotta meg első elnökhelyettesévé tegnap Ungváron a kárpátaljai megyei tanács (közgyűlés), amelyben további két magyar képviselő került a helyi magyarság szempontjából fontos bizottságok élére. A 64 fős testületbe – az október 25-ei ukrajnai helyhatósági választások eredményeként – összesen nyolc magyar képviselő jutott be a KMKSZ és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) közös listáján.

Védett csokoládét vettek el

Hamisított csokoládét foglaltak le a magyar adó- és vámhatóság emberei Budapest több helyszínén. Az engedély nélkül forgalmazott termékek értéke meghaladja a huszonhatmillió forintot.

Boross: Magyarország elzüllött

Mai napig problémát jelent Magyarországnak az 1945-ben elindult „intellektuális elzüllés”. A véleményt megfogalmazó Boross Péter exminiszterelnök, a Veritas Történetkutató Intézet tanácsadó testületének elnöke az intézmény által szervezett konferencia záróbeszédében tegnap a parlamentben kijelentette: immár 70 éve, hogy „a tágabb értelemben vett kultúra, az értékminősítés ötödrendűvé vált”.
(Fotó: MTI)

Karácsonyfa tűzifából

(Fotó: MTI) Tűzifából épített óriási karácsonyfában is gyönyörködhetnek a budapestiek. A Hello Wood építész- és dizájnstúdió 16 méter magas, 30 négyzetméter alapterületű, 40 tonna tűzifából épített...
(Fotó: MTI)

Látogatható a tiszadobi Andrássy-kastély

(Fotó: MTI) Hétfőtől újra látogatható a teljesen felújított tiszadobi Andrássy-kastély. A 2,2 milliárd forintból, uniós és hazai források segítségével felújított 2700 négyzetméteres kastély és a pa...