A kormánynak a következő években is számolnia kell a bevándorlás problémájával, ezért kell megerősíteni a határon épült kerítést és az élőerős védelmet – mondta Lázár János Miniszterelnökséget veze...
Magyarság
Szeptember első hétvégéjén ismét bográcsokkal népesül be a szegedi Tisza part belvárosi szakasza, a szervezők ugyanis több tízezer vendéget várnak a XX. Tiszai Halfesztiválra.
Elfogták csütörtökön Kolozsváron azt a román orvost, akit a magyar rendőrség azzal gyanúsít, hogy előző nap Nyíregyházán rálőtt egy házaspárra, megölve az asszonyt, a férjét pedig életveszélyesen megsebesítette, aki ezt követően belehalt sérüléseibe – adta hírül a román Digi 24 hírtelevízió.
Közös plakátkampánnyal próbálja rávenni a választókat a Modern Magyarország Mozgalom (MoMa), az Együtt – a Korszakváltók Pártja és a Párbeszéd Magyarországért, hogy bojkottálják az október 2-ai nép...
Nagyon komoly támadás zajlik a keresztény európai civilizáció ellen, megállításához európai–orosz–amerikai összefogásra van szükség, ennek az összefogásnak pedig az Európai Biztonsági és Együttműkö...
Kovács Zoltán kormányszóvivő szerint Európának alapvető kérdéseket kell megválaszolnia, például azt, hogy meg tudja-e védeni határait, az állampolgárait, és erről is szól a kvótareferendum.

