2025. november 16., vasárnap

Magyarság

Több pénz jut a családoknak

A magyar kormány mintegy 1900 milliárd forintot szán a gyermeket nevelő családok támogatására. A jövő évi költségvetés tervezetében erre a célra 140 milliárd forinttal több jut, mint az idén – mondta az emberi erőforrások minisztere csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Balog: gyenge Európa nem tudja betölteni szerepét

Egy gyenge Európa nem használ a világnak, hiszen nem tudja betölteni azt a szerepet, amelyre hivatott, vagyis hogy segítsen a szegényebb népeknek - mondta Balog Zoltán az emberi erőforrások minisztere a bécsi Diplomáciai Akadémián tartott csütörtöki pódiumbeszélgetést követően az MTI-nek adott nyilatkozatában.

Korlátozzák a szólásszabadságot?

Folytatódtak a magyar közösség szólásszabadságának korlátozására irányuló hatósági próbálkozások, amelyek időnként sikerrel is jártak – állapította meg az ActiveWatch nevű bukaresti civil szervezet a romániai sajtószabadságról szerdán közzétett legfrissebb jelentésében. A százoldalas dokumentumban a magyar közösségnek háromoldalas fejezetet szentelnek, amelyben felidézik: Romániában tavaly is folytatódott a székely jelképek üldözése, a Székelyföldnek autonómiát követelő tüntetők hatósági megfélemlítése, a kolozsvári polgármesteri hivatal tám...

Új kollégiumot avattak

Amikor az erdélyi magyar történelmi egyházak püspökei megalapították a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet, arra kötelezték el magukat, hogy minden erejükkel támogatni fogják a magyar felsőoktatást, és ezt tette most is a református egyház, amikor egyetemi kollégiumot épített – hangsúlyozta Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke Sepsiszentgyörgyön a Fidelitas református egyetemi kollégium és szálló avatóünnepségén. Az egykori textilgyári leányszállás jelenleg az egyházkerület tulajdona, megvásárlásának és felújításának...