2025. november 16., vasárnap

Magyarság

Léphaft Pál karikatúrája

Pellengérre állítva

Hét évvel ezelőtt még a csőd szélén állt Magyarország, s azóta az Orbán-kormány az Európai Unió egyik legdinamikusabban fejlődő tagállamává tette.

Európai kisebbségek Kolozsvárt

Az, hogy mekkora sikert jelent a Romániai Magyar Demokrata Szövetség számára, hogy Kolozsvárt tartják a napokban az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) éves kongresszusát, talán az időnként tiltakozásba átlendülő román reakciókon mérhető le.

Fejedelmi székhelyből kiállítótér

Kiállítótérként hasznosítanák felújítása után a gyulafehérvári fejedelmi palotát, amelyben az Erdélyi Fejedelemség történetét bemutató múzeum is helyet kapna. A szebb napokat megélt fejedelmi székhely restaurálására ötmillió eurós projektum keretében kerül sor.