2024. május 12., vasárnap

Rendkívüli állapotot rendeltek el Kazahsztánban

Rendkívüli állapotot rendeltek el egész Kazahsztán területére szerda este az üzemanyagár-emelés miatt több napja tartó erőszakos tüntetések miatt.

A rendkívüli állapot elrendelését a kazah közszolgálati televízió jelentette be. Korábban az államfő a fővárosban, Nur-Szultanban (az egykori Asztanában), illetve Almatiban hirdetett ki rendkívüli állapotot és vezetett be kijárási tilalmat este tizenegy és reggel hét óra között.
Az internet- és a mobiltelefonhálózatot az egész ország területén blokkolták szerdán.
Almati terület székhelyén, Taldikorganban a tüntetők ledöntötték a korábbi elnök, Nurszultan Nazarbajev 2016-ban felállított szobrát – jelentette a KazTag hírportál.
Az ország legnagyobb városában, Almatiban amelynek repülőterét szerda este elfoglalták a tüntetők, több tucatnyi tiltakozó behatolt a kazah Nemzetbiztonsági Bizottság (KGB) helyi központjába, és elfoglalta az épületet.
A városban a szerdára virradó éjszakai zavargások után, amelyek során több mint kétszáz embert állítottak elő, a tüntetők megrohanták a kormány székházát, amelyet feltehetően el is foglaltak. A rendőrség hanggránátokkal és könnygázzal próbálta oszlatni a tüntetőket, akik közül többen a rendőröktől elvett gumibotokkal és pajzsokkal voltak felfegyverezve, de nem tudták megakadályozni, hogy behatoljanak az épületbe – jelentették az AFP francia hírügynökség tudósítói a helyszínről.
Korábban szerdán Kaszim-Zsomart Tokajev elnök, aki 2019-ben lépett az országot közel három évtizeden át vezető Nazarbajev helyére, bejelentette, hogy átvette a nemzetbiztonsági tanács elnöki tisztjét. A Kazah Biztonsági Tanácsot eddig a befolyásos veterán politikus, Nazarbajev vezette. Az elnök leváltotta Nazarbajev unokaöccsét is a KGB kettes számú vezetői tisztségéből.
Almatiban a tüntetők és a könnygázt és hanggránátokat bevető rohamrendőrség összecsapásai után a rendőrök szerdán a jelek szerint egyes utcákról levonultak. Egy helyi lakos a Reuters brit hírügynökségnek elmondta, hogy a tüntetők nagy része az elszegényedett külvárosokból és környékbeli falvakból, városokból érkezett. A főtéren vodkát osztottak, és egyesek azon vitatkoztak, hogy a városi bazárba vagy egy tehetős lakónegyedbe menjenek-e fosztogatni – mondta el a helyi lakos, aki szerint „teljes az anarchia az utcán, rendőrt sehol sem látni".
Vlagyimir Putyin orosz elnök megvitatta a kazahsztáni helyzetet Kaszim-Zsomart Tokajev kazah és Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnökkel - jelentette a BelTA fehérorosz hírügynökség.
Az ENSZ aggodalommal figyeli a kazahsztáni helyzetet, önmegtartóztatásra és párbeszédre szólítja fel a feleket – közölte szerdai New York-i sajtótájékoztatóján Stéphane Dujarric, az ENSZ-főtitkár szóvivője. Hozzátette, hogy az országban működő ENSZ-képviselet személyzete nincs veszélyben.
A Fehér Ház nyugalomra és önmegtartóztatásra szólította fel szerdán a kazahsztáni feleket. Jen Psaki fehér házi szóvivő kijelentette, hogy „teljességgel hamisak" azok az orosz vádak, amelyek szerint az Egyesült Államok szítaná a zavargásokat.
Az orosz külügyminisztérium azt ajánlotta az országban tartózkodó orosz állampolgárokat, hogy kerüljék a csoportosulásokat.