2026. július 23., csütörtök

Sok embert megöltek fegyveres támadók Nigéria északnyugati részén

Legkevesebb 21 embert mészároltak le fegyveresek az északnyugat-nigériai Zamafara államban - derült ki helyi hatóságok csütörtöki közléséből.

Nasiru Lauwali, az államban lévő Talata Mafara körzet egyik tisztségviselője azt mondta, a körzet Sauna nevű településére szerda délután csaptak le ismeretlenek, akik "válogatás nélkül lőttek mindenkire". Hozzátette, hogy egyelőre 21 holttestet találtak a támadás helyszínén.

Alhaji Shehu Garba, a település egyik vezetője úgy tudja, a támadók öt falura csaptak le és összesen 23 halottról érkezett jelentés. Hozzátette, hogy az áldozatok nagy része földműves volt.

Nigéria északnyugati részén gyakoriak a különböző bűnbandák által elkövetett támadások. Zamfara államban a hét végén több mint 40 embert raboltak el ismeretlenek és hasonló bűncselekményekről rendszeresen adnak hírt a környező Katsina és Kaduna államból is.

A bűnbandák általában anyagi haszonért hajtanak végre támadásokat a térségben élők ellen, azonban biztonsági szakértők szerint egyre gyakrabban lépnek szövetségre az ország északkeleti részén aktív dzsihadista csoportokkal.

Mindeközben Nigéria déli részén több szeparatista szervezet is tevékenykedik.

Magyar ember Magyar Szót érdemel