A Miljacka folyó fölé hajoló hidak, a keskeny macskaköves utcák, a dzsámikból felhangzó imára hívás és a kávé illata – számomra valahogy így kezdődött Szarajevó. Már az érkezés pillanatában éreztem, hogy ez a város teljesen más hangulatú, mint bármi, amit korábban láttam. Egyszerre keleti és európai, nyüzsgő és melankolikus, modern és történelmi.
Az út apropója egy színházi vendégjáték volt, ám a város gyorsan többé vált egyszerű állomásnál. Már az első séták során feltűnt, milyen természetesen fér meg egymás mellett a múlt és a jelen. Szarajevóban az ember szinte minden sarkon érzi a történelem jelenlétét, mégsem telepszik rá a városra. Inkább olyan, mintha minden régi történet csendben együtt élne a mindennapokkal.
Jézus Szent Szíve-székesegyház – Szarajevó egyik legismertebb jelképe, amely a város történelmi központjában áll. A székesegyház különleges hangulatával és impozáns megjelenésével a város fontos találkozóhelye
Ami talán a leginkább megmaradt bennem, az az emberek közvetlensége. Bármerre jártunk, mindenhol nyitottsággal és kedvességgel találkoztunk. Nem az a város, amely harsányan akar lenyűgözni, inkább lassan kerül közel az emberhez. Egy kávé mellett eltöltött délután, egy hosszabb séta vagy akár egy egyszerű utcai jelenet is könnyen emlékké válik ott.
A kirándulás végére azt éreztem, hogy Szarajevó nem csupán egy város, hanem egy történet. Egy hely, amely rengeteget átélt, mégis megőrizte a lelkét. Nemcsak a látnivalók miatt maradt emlékezetes számomra, hanem azért is, mert különleges hangulatával valahogy közel került hozzám. Biztos vagyok benne, hogy egyszer még visszatérek oda.
Fotó : Ladišić Nóra
Örök Láng – A második világháború áldozatainak emlékére állított örökmécses, amely mellett állva a város nyüzsgése egy pillanatra mintha elcsendesedne
Gazi Husrev bég bezisztánja – A történelmi fedett piac különleges hangulatával azonnal magával ragadja az embert, mintha egy pillanatra Szarajevó régi világába csöppennénk vissza
A Latin hídnál található az a hely, ahol Gavrilo Princip meggyilkolta Ferenc Ferdinánd osztrák–magyar trónörököst és feleségét, Zsófiát – ma egy csendesebb, elgondolkodtató pont, amely szorosan kapcsolódik a híd környékének hangulatához
A városban mindenütt nyüzsögnek a galambok, ráadásul meglepően barátságosak
Szarajevóban még a banképületek is impozáns látványt nyújtanak
Amikor megláttam ezt az épületet, először azt hittem, hogy a városháza. Pedig ez a Képzőművészeti Akadémia – ráadásul a földszintjén egy bútorüzlet működik
Szarajevói Egyetem Jogi Kara – Az intézmény a város egyik fontos felsőoktatási központja, ahol a diákélet és a mindennapi egyetemi nyüzsgés is jól érezhető.
Szarajevói Nemzeti Színház – Itt játszottunk, ezért számomra ez a hely már egy erős, személyes élményhez kötődik.
Sebilj – Egy közös pillanat a város szívében: a szökőkút és én, a kirándulás csendes lezárásaként.
Nyitókép: A színház nagytermének mennyezete. Belülről csendes és ünnepélyes volt. Különös érzés volt ott állni, ahol már annyi előadás életre kelt



