2025. szeptember 8., hétfő

Hszi Csin-ping: A BRICS-országoknak közösen kell kiállniuk a multilateralizmus mellett

A világban egy évszázada nem tapasztalt átalakulások közepette a BRICS-országcsoportnak továbbra is a nyitottságot és a kölcsönösen előnyös együttműködést kell előtérbe helyeznie, kiállva a multilateralizmus mellett és az emberiség közös jövőjét építve – közölte Hszi Csin-ping hétfőn Pekingben, a BRICS-országcsoport vezetőinek online csúcstalálkozóján.

A kínai elnök szerint egyes országok egymás után kereskedelmi és vámháborúkat indítottak, amivel súlyosan megzavarták a globális gazdaságot és aláásták a nemzetközi kereskedelmi szabályokat. Hszi Csin-ping beszédében három javaslatot fogalmazott meg a helyzet kezelésére.

A kínai elnök a multilateralizmus megerősítését sürgette, hangsúlyozva az ENSZ-központú, a nemzetközi jogon alapuló nemzetközi rendszer és rend fennmaradását. Hozzátette: demokratikusabbá kell tenni a globális kormányzást, és nagyobb képviseletet kell biztosítani a globális dél országainak, hogy a nemzetközi közösség hatékonyabban tudjon szembenézni a közös kihívásokkal.

Szót emelt a nyitott világgazdaság fenntartása mellett is, emlékeztetve arra, hogy a globalizáció visszafordíthatatlan történelmi tendencia. Hangsúlyozta a WTO-központú multilaterális kereskedelmi rendszer megőrzését és a protekcionizmus minden formájának elutasítását. Hozzátette: a fejlődő országoknak egyenlő módon kell részt venniük a nemzetközi együttműködésben és részesülniük kell a globalizáció előnyeiből.

A szolidaritás és az együttműködés fontosságát hangsúlyozva a kínai elnök emlékeztetett arra, hogy a BRICS-országok a világ népességének közel felét és a globális gazdaság mintegy 30 százalékát képviselik. Hszi szerint minél szorosabb az együttműködés, annál hatékonyabban tudják kezelni a külső kihívásokat. Kína kész a többi tagállammal együtt végrehajtani a globális fejlesztési kezdeményezést, erősíteni az „Egy övezet, egy út" programot, és elmélyíteni a gyakorlati együttműködést a kereskedelem, a pénzügy és a technológia területén.

A mostani BRICS-csúcstalálkozót Luiz Inácio Lula da Silva brazil államfő kezdeményezésére hívták össze.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A kínai elnök szerint egyes országok egymás után kereskedelmi és vámháborúkat indítottak, amivel súlyosan megzavarták a globális gazdaságot (Fotó: Beta/AP)