2024. május 9., csütörtök

Észak-Korea először orosz turisták számára nyílik meg

Városlátogatás és lesiklás a programban – Észak-Korea lassan megnyitja határait, a turizmustól a gazdaság fellendülését várja. Az orosz turisták beutazása jelzésértékű: szakértők szerint Phenjannak már fontosabb jóban lenni Moszkvával, mint Pekinggel.

Oroszok lehetnek az első külföldi turisták Észak-Koreában azok után, hogy az ország 2020 januárjában a koronavírus-járvány miatt lezárta a határait. A sítúrát egy vlagyivosztoki székhelyű utazási iroda hirdette meg, az útról szóló hírt pedig átvette a TASZSZ orosz állami hírügynökség. Kiderült: az iroda négy napos utat hirdetett meg február 9-i indulással, a túra ára személyenként 685 euró.

A februárra tervezett orosz csoport híre meglepő, ugyanis a régióban arra számítottak, hogy az első turisták az Észak-Korea legnagyobb szövetségesének számító Kínából érkeznek majd. 

Hová mennek az oroszok?

A TASZSZ szerint Oroszország távol-keleti régiójából, Primorjéből először Észak-Korea fővárosába, Phenjanba repül a csoport, ahol szimpla városnézés lesz olyan látványosságokkal, mint a Dzsucse-torony. A torony Észak-Korea alapítója, Kim Ir Szen ideológiáját örökíti meg, mely a Koreai Munkapárt szerint a marxizmus-leninizmus tökéletesített formája.

A kulturális bemelegítő után a Masik Síközpontot veszik célba az utazók, mely az utazási iroda szerint „a téli sportok szerelmeseinek igazi paradicsoma". A síközpont 17 kilométernyi lesikló pályát kínál. 

A TASZSZ megjegyzi, hogy az utazást Oleg Kozhemjako, a primorjai régió kormányzója és az észak-koreai hatóságok között létrejött megállapodás alapján szervezték meg. Kozhemjako decemberben járt Phenjanban, ahol a mezőgazdasági kapcsolatok és a turizmus fellendítéséről tárgyalt észak-koreai tisztviselőkkel. 

A pandémia előtt nagyrészt kínai turisták jártak Észak-Koreába

Észak-Korea elkezdte enyhíteni a világjárvány idején bevezetett korlátozásokat és fokozatosan nyitja meg határait. Az ország célja, hogy a zárlat és a nemzetközi szankciók miatt tönkrement gazdaságukba életet leheljenek. 

Augusztusban a dél-koreai kémszolgálat közölte a dél-koreai törvényhozókkal, hogy Észak-Korea gazdasága 2020 és 2022 között minden évben zsugorodott, és hogy a bruttó hazai össztermék tavaly 12 százalékkal volt kevesebb, mint 2016-ban.

„Észak-Korea a turizmus fellendítésével szerezhet a legkönnyebben devizát a nemzetközi szankciós rendszerben" „ mondta Koh Jühvan, a szöuli Korea Nemzeti Egyesülési Intézet korábbi elnöke. Azt mondta, arra számít, hogy Phenjan a kínai turisták előtt is megnyitja majd a határt.

 

Más külföldi turisták is betehetik a lábukat Észak-Koreába?

2019-ben rekordszámú, mintegy 300 ezer külföldi látogatót fogadott Észak-Korea, amivel 90 és 150 millió dollár közötti összeget tehetett zsebre. 

Egyelőre nem tudni biztosan, hogy a Kim-rezsim milyen tempóban engedélyezi a külföldi turisták belépését, ugyanis a kormányzat a gazdasági nehézségek és az Egyesült Államokkal fennálló feszültségek miatt szigorította a polgárai feletti ellenőrzést. 

Észak-Korea gyenge közegészségügyi infrastruktúrával rendelkező ország, és feltehetőleg a jövőben is óvatos marad a fertőző betegségekkel szemben.

Leif-Eric Easley, a szöuli egyetem professzora szerint a Kim-rezsim számára a nemzetközi turisták éppúgy hozhatnak ideológiai szennyezést az országba, mint amennyire fellendíthetik a gazdaságot.

Nyitókép: AP