2024. május 9., csütörtök

Hamász-vezető: Súlyos veszteségeket okoztak Izraelnek a palesztin harcosok

A Hamász iszlamista palesztin szervezet Gázai övezeti vezetője közölte vasárnap, hogy fegyvereseik súlyos veszteségeket okoztak az izraeli hadseregnek mind emberéletben, mind felszerelésben.

Jahja Szinvár, a Hamász politikai bizottsága elnökének, Iszmail Hanijének és a testület más tagjainak írt levelében arról számolt be, hogy a szervezet fegyveres szárnya, az el-Kasszám Brigádok elkeseredett, kegyetlen és példa nélkül álló harcot vív az izraeli hadsereg ellen a Gázai övezeti háborúban.

Szinvár szerint az el-Kasszám Brigádok tagjai legkevesebb ötezer izraeli katonát támadtak meg, egyharmadukat megölték, másik harmadukat súlyosan megsebesítették, harmadik harmadukat pedig tartósan harcképtelenné tették.

Ezek a számok ellentmondanak az Izrael által közölt adatoknak, mert azok szerint százötvenhat izraeli katona halt meg harcban a Hamász elleni szárazföldi offenzívában – emlékeztettek a hírügynökségek.

Szinvár hétszázötven részben vagy teljesen megsemmisített izraeli harcjárműről is írt. Az izraeli hadsereg nem tett közzé ilyen jellegű adatot szintén hírügynökségek szerint.

Az október 7. óta tartó háborúban a gázai egészségügyi minisztérium szerint 20 674 ember halt meg az övezetben, és a partvidéki terület 2,2 millió lakosának nagy része otthona elhagyására kényszerült.

Az izraeli légierő és a tüzérség a konfliktus 80. napján, hétfőn is intenzív támadást indított a Hamász infrastruktúrája ellen a Gázai övezetben. Bombázták Rafahot és Hán-Júniszt, ez utóbbi településen tizennyolcan haltak meg. A Hamász legfrissebb közlése szerint legkevesebb százan haltak meg a Magázi menekülttábor elleni vasárnapi támadásokban.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök vasárnap kijelentette: „Súlyos áldozatot fizetünk a háborúért, de nincs más választásunk, mint folytatni a harcot."

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának pénteki határozata óta, amely nagyszabású humanitárius segítség azonnali beszállítását sürgette az éhínség fenyegette Gázai övezetbe, a bejutó segélyek mennyisége nem nőtt jelentősen, és a lakosok továbbra is mindenben szükséget szenvednek – közölték segélyszervezetek.

Nyitókép: Beta/AP