2024. október 8., kedd

A repülőgép mindkét pilótája elaludt a levegőben

Az etióp légitársaság Szudánból Etiópiába tartó járata a múlt héten eltévesztette a leszállást, mivel a gép mindkét pilótája elaludt.

Az incidensre augusztus 15-én került sor az ET343-as jelzésű járaton. Amikor a repülő megközelítette a célállomását, nem kezdett el ereszkedni, ezért a légiirányítás megpróbált kapcsolatba lépni a személyzettel, miközben a robotpilóta 10 kilométeres magasságban tartotta a gépet, amely a repülőtér felett körözött.

Egy idő után a célállomástól való távolodás miatt bekapcsolt a fülkében a riasztó, amelynek sikerült felébresztenie az alvó pilótákat, akik 25 perc múlva sikeresen leszálltak – közli a Szerbiai Rádió és Televízió.