Az orosz Gazprom gázipari konszern és a NIOC iráni állami olajvállalat stratégiai együttműködésről állapodott meg, melynek keretében a Gazprom 40 milliárd dolláros beruházást hajt végre az iráni olaj- és gáziparban – közölte kedden az orosz állami vállalat, az iráni olajminisztérium Shana hírszolgálata, valamint az IRNA iráni állami hírügynökség.
Világ
A NASA prognózisa szerint, úgynevezett koronakidobódás találja el a Földet, ez pedig átmeneti zavarokat okozhat a telekommunikációban és a műholdas rendszerekben. A július 19-re várható jelenséget a Nap mágneses terének instabilitása okozza.
A tengerek mélyén és a tengerfenéken még nagyobb a mikroműanyag-szennyezettség, mint azt korábban feltételezték – állapították meg német tudósok egy tanulmányban.
Az izraeli hadsereg szombat kora reggel csapásokat mért a Hamász radikális palesztin szervezet állásaira, miután a Gázai övezetből négy rakétát lőttek ki Izrael területére - jelentette közleményében az izraeli hadsereg.
Újabb lezárásokra került sor Kínában a koronavírus-járvány terjedése miatt, miközben szombaton tovább emelkedett a napi új fertőzöttek száma, amely legutóbb májusban volt ilyen magas.
A Nemzetközi Valutaalap főigazgatója, Kristalina Georgieva tegnap úgy becsülte, jövőre valószínűleg mérséklődik az infláció a világon.

