2024. május 12., vasárnap
VÁLASZTÁSOK 2022

Oktatás és kultúra, a szórványmegtartó erő!

VMSZ- és Fidesz-politikusok látogattak el a nagykikindai Egységbe és a Fejős Klára Általános Iskolába – Vendégház épül a kisoroszi magyar szórványközpontban

Szerdán délben Pásztor István, a VMSZ elnöke, Hajnal Jenő, az MNT elnöke, Nacsa Lőrinc, a Magyar Országgyűlés képviselője (Fidesz–KDNP) és Talpai Sándor, a kisoroszi Torontál Magyar Oktatási, Művelődési és Ifjúsági Központ vezetője elhelyezte a központ területén épülő vendégház alapkövét.

Talpai Sándor megköszönte a vajdasági és az anyaországi politikum támogatását, amellyel most és a korábbi években is hozzájárult a kisoroszi szórványközpont kiépítéséhez:

– Minden építkezés újabb és újabb erőt, reményt ad számunkra, hogy fiataljaink itthon maradjanak, és azok, akik ideiglenesen, hosszabb vagy rövidebb időre megélhetés után külföldre mentek, minél előbb visszajöjjenek. A mostani alapkőletételnek gazdasági vonatkozásai is vannak, a falusi turizmus kezdete, de helyszínéül szolgál a különböző táboroknak, konferenciáknak és előadásoknak – emelte ki Talpai.

Nacsa Lőrinc, a Fidesz frakciószóvivője, országgyűlési képviselője az egybegyűltekhez szólva elmondta:

– A szórványközpontba bejövet eszembe jutott az a történet, amikor a fiatalember megkérdezi az idős bölcs mestert, hogy meddig kell még várni, hogy a dolgok jobbra forduljanak. Az öreg csak annyit mondott, hogy ha várunk, akkor sokat.

Elhelyezik az kisoroszi vendégház alapkövét (Fotó: Ótos András)

Elhelyezik az kisoroszi vendégház alapkövét (Fotó: Ótos András)

Itt, a Vajdaságban, a vajdasági magyar emberek összefogtak, nem várnak, cselekednek. Olyan vezetőik vannak, akik nemcsak álmodni, de megvalósítani is tudnak. A mai alapkőletétel a jövőnek üzen.

– Egy olyan vendégháznak rakjuk le az alapkövét, ami azt üzeni, itt lesz magyar jövő, lesz élet. Öt, tíz vagy akár száz év múlva is ide jönnek fiatalok, idősebbek, városiak és falusiak, Magyarországról és mindenhonnan, hogy kihasználják, élettel töltsék meg a szép környezetben kialakított szórványközpontot és vendégházat. A szórvány olyan, mint a végvár, ha a végvárak erősek, akkor a fő várak is erősek, és biztonságban vannak. Ha a végvárak fejlődnek és erősödnek, akkor a beljebb lévő részek is fejlődnek és erősödnek – mondta Nacsa Lőrinc, aki felhívta a jelenlévők figyelmét a küszöbönálló magyarországi és szerbiai parlamenti választások fontosságára, aminek eredménye döntően meghatározhatja a jövőnket. Mint mondta, erős magyar képviseletre van szükség a szerbiai parlamentben, erős magyarországi kormányra, amely gondot visel a külhoni magyarokra, harmadsorban pedig jó szerb–magyar kapcsolatokra van szükség, hogy a fejlődés, a gazdaságfejlesztés ne torpanhasson meg.

Kisoroszon Pásztor István megköszönte a helyi magyarság elszántságát, kitartását, tenni akarását, amit az elmúlt tizenöt évben tanúsítottak.

– E helyen 2007 adventjének harmadik vasárnapján jártam először, amikor még az utcai öreg ház létezett mint a megálmodott szórványközpont alapja. És lám, a másfél évtized alatt az álmokból kézzelfogható valóság lett, amely ezúttal még egy épülettel, vendégházzal fog gazdagodni, amelynek felépítéséhez anyaországunk több mint 50 millió forintot adott. A felépített létesítmények tartalommal telnek meg, ami elsősorban a kisorosziaknak köszönhető, akik rátermettségük, kitartásuk révén képesek voltak a terveket megvalósítani – mondta Pásztor István.

Számos kisoroszi polgár volt kíváncsi az alapkőletételre, amelyen jelen volt Deli Andor, az Európai Parlament képviselője (Fidesz–KDNP), Jerasz Anikó, az MNT Végrehajtó Bizottságának elnöke, Kovács Elvira, a szerbiai parlament és a VMSZ alelnöke, Ökrész Rozália parlamenti képviselő, Juhász Attila mezőgazdasági államtitkár, Kormányos László segédtitkár és Tóth Zoltán segédtitkárok, valamint Pintér Annamária tartományi képviselő is.

A politikusok küldöttsége a nagykikindai Egység Művelődési Egyesületbe is ellátogatott (Fotó: Ótos András)

A politikusok küldöttsége a nagykikindai Egység Művelődési Egyesületbe is ellátogatott (Fotó: Ótos András)

Az alapkőletételt megelőzően a honi és anyaországi politikusok Nagykikindán felkeresték az Egység Művelődési Egyesületet, ahol az egyesület elnöke, Tóth Ramóna beszámolt az eddigi támogatások felhasználásáról, a székház tetőszerkezetének a teljes felújításáról és a küszöbönálló tennivalókról. Ami a közeljövő fejlesztéseit illeti, leginkább a székház megsüllyedt udvarának rendezésére és a bejárati kapu cseréjére lenne szükség.

A Fejős Klára Általános Iskolában Csömöre Hermina igazgatónő a politikus vendégeket tájékoztatta az oktatási intézményben magyar nyelven folyó oktatásról, kiemelte, hogy az MNT támogatásával a kis létszámú osztályok mindegyikét sikerült megőrizni elsőtől nyolcadik osztályig. Az iskolában összesen ötven magyar anyanyelvű diák tanul.

Hajnal Jenő, az MNT elnöke jó hírrel szolgálhatott az iskola vezetőségének, mivel az MNT jóváhagyta a 126 éves iskola teljes körű felújítása első lépéseként a tervdokumentáció kidolgozását, amelyre anyaországi támogatásokból több mint 4 millió forintot költenek.