Az új modellek igen ütőképesek lettek minden tekintetben, így az Intel számára nehéz időszak jöhet a szerverpiacon.
Az AMD második generációs EPYC szerverprocesszorokkal kapcsolatban már hónapokkal ezelőtt megosztott egyet s mást az AMD, ám a tényleges, hivatalos rajtra még csak most került sor, azaz a friss központi egységek mostantól érhetőek el kereskedelmi forgalomban. A második generációs EPYC sorozat már chiplet dizájnt alkalmaz, azaz a tokozáson belül nyolcmagos lapkák foglalnak helyet, szám szerint maximum nyolc, míg a PCH egy külön I/O lapkán foglal helyet, ami 14 nm-es csíkszélességgel készül.
Az összes második generációs EPC szerverprocesszor 128 darab PCI Express 4.0-s sávval áll az adott rendszer rendelkezésére, memóriából pedig CPU foglalatonként maximum 4 TB-nyi DDR4-3200 MHz-es modult tudnak kezelni, ehhez pedig nyolccsatornás memóriavezérlőt használnak. Az Intellel ellentétben memóriatámogatás terén sem különbözteti meg újdonságait az AMD, vagyis minden modell ugyanazt tudja, a legolcsóbbak is. Az új processzorok ezúttal is a szokásos Socket SP3 foglalatba illeszkednek, azaz kompatibilisek a Naples platformmal, igaz, a meglévő termékeknél firmware frissítésre mindenképpen szükség lesz, mielőtt használni kezdhetnénk őket.
Az AMD elmondása szerint az első generációs EPYC processzorokhoz képest megduplázta a processzorfoglalatonként elérhető maximális teljesítményt, az elméleti maximális számítási teljesítmény pedig négyszeresére nőtt, hála a 256-bites AVX teljesítmény duplázásának. A Rome lapkák 204 GB/s-os maximális memória-sávszélességgel rendelkeznek. A különböző terhelésformák esetében 40-50%-os, illetve akár 80%-os teljesítménynövekedést is sikerült elérni, ami részben a négyszeres maximális lebegőpontos számítási teljesítménynek, részben pedig a nagyobb L3 gyorsítótárnak köszönhető. Ezzel együtt a PCI Express 4.0-s sávok is sokat hozhatnak a konyhára, hiszen a megfelelő támogatással rendelkező gyorsítókártyák kétszer nagyobb adatátviteli sávszélességgel gazdálkodhatnak, mint korábban, a PCi Express 3.0-s érában.
Jelentős különbségek mutatkoznak a két generáció között. Az új processzorok kínálata elég széles, ugyanis a 8 maggal és 16 szállal rendelkező modelltől egészen a 64 maggal és 128 szállal rendelkező csúcsmodellig terjed. Az L3 Cache kapacitása modelltől függően 32 MB-tól egészen 256 MB-ig terjed, míg a TDP keret 120 W-tól egészen 225 W-ig húzódik, szintén modelltől függően. Ezek a paraméterek meglehetősen versenyképesek a szerverpiacon, már csak azért is, mert itt még nincs PCI Express 4.0-s támogatással rendelkező Intel processzor – utóbbira egészen 2020 közepéig kell várni, ugyanis ekkor érkezhetnek az Ice Lake sorozat tagjai. Az AMD az második generációs EPYC szerverprocesszorok esetében az ár/teljesítmény, illetve a teljesítmény/fogyasztás arányra egyaránt nagy figyelmet fordított, amelynek köszönhetően az új processzorok igen versenyképesnek tűnnek az Intel megoldásaival szemben, legalábbis papíron mindenképpen.
És az első tesztek szerint remekül hozzák a papírformát, azaz igencsak sok borsot törhet velük az AMD az Intel orra alá. Annál is inkább, mert az Intel háza táján jelenleg nincs olyan modell, amely 28-nál több processzormaggal rendelkezne (12000 dollárba kerül), ezek a csúcsmodellek pedig jelenleg drágábbak is, mint az AMD 64 maggal és 128 szállal büszkélkedő megoldásai (amelyek 6450 és 6950 dollárosak).
A második generációs AMD Epyc szerverprocesszorok már elérhetőek a partnerek számára. (ipon.hu nyomán)
