Az újvidéki képviselő-testület keddi ülésének központi témája a városi költségvetés módosítása, amelynek elfogadása esetén a büdzsé mintegy 13,9 százalékkal, több mint 55 milliárd dinárra emelkedik – írja a Vajdasági RTV.
Žarko Mićin polgármester az ülés előtt közölte, hogy a költségvetés növelése új beruházásokat tesz lehetővé az oktatás, az infrastruktúra, a szociális védelem, a környezetvédelem, a sport és a kultúra területén. Napirenden szerepel a Duna-part fejlesztését érintő rendezési terv és a Tudományos-technológiai Park bővítése is, amely autóipari fejlesztéseket szolgálna. A több mint 70 tárgypontot tartalmazó ülésen ugyanakkor éles vita bontakozott ki a Vízi Újvidék (Novi Sad na vodi) beruházásról, valamint a vasútállomási tragédia áldozatainak tervezett emlékművéről is.
A Bravo Polgári Mozgalom képviselője, Miran Pogačar szerint a beruházás egy magánbefektető érdekeit szolgálja, a tervezett sport- és rekreációs területek helyén 14 emeletes épületek épülnek, és árvízvédelmi kockázatok is felmerülhetnek. Állítása szerint a befektető mintegy 400 millió eurós haszonra tehet szert. Mićin visszautasította az ellenzék bírálatait a duna-parti projekttel kapcsolatban. Elmondása szerint a beruházás részeként a befektető több mint két hektárnyi zöldterületet ad át közparkként és nyilvános közösségi térként a városnak.
A Demokrata Párt képviselője, Veljko Krstonošić kifogásolta azt, hogy a jelenlegi városvezetés kíván emlékművet állítani a 2024. november 1-jei újvidéki vasútállomási tragédia 16 áldozatának. Véleménye szerint erre csak egy új városvezetés jogosult, a polgárok bevonásával. Az ellenzék több módosító indítványt is benyújtott a költségvetéshez, köztük a városi kórház építésének támogatására és a kulturális kiadások növelésére.
Az ülésen a képviselők döntenek egy új, a városi utak kezelésére létrehozandó közvállalat megalapításáról is. Napirenden szerepel továbbá a digitális jelzőrendszer kiépítéséről szóló döntés, a családok gyermeknevelési támogatásait érintő rendelet módosítása, a háborús rokkantak és elesett katonák családjainak lakhatási támogatása, valamint egy olyan koncessziós javaslat is, amely több mint 800 újvidéki autóbusz-megálló finanszírozását és fenntartását 35 évre magánpartnerre bízná.
Nyitókép: Facebbok-Žarko Mićin



