Az ellenzéki pártok hétvégére tervezett kragujevaci gyűlését elnapolták. Az ellenzéki összejövetelt feltehetőleg október közepén fogják megtartani. A gyűlés elnapolását Bojan Pajtić, a Demokrata Párt elnöke és Veroljub Stevanović, az Együtt Šumadijáért első embere is megerősítették a két párt közötti együttműködési szerződés aláírásakor. Az, hogy az összejövetelen pontosan melyik pártok vennének részt, egyelőre nem derült ki.
Az ellenzék tevékenységével kapcsolatban Pajtić csütörtökön kifejtette, hogy a DP árnyékkormány megalakítását készül kezdeményezni. Ez az árnyékkormány lenne hivatott megoldani a társadalmat érintő problémákat, magyarázta Pajtić, aki úgy véli, hogy Szerbiában a tudás, a stratégiai tervezés és a folyamatosság is hiánytermék.
– Szerbiában csak a hatalom összetétele változik, a politika azonban nem. Ezen kell változtatni. Az országot szociálisan felelősségteljes országgá kell átalakítani. Nem az a megoldás, hogy ha probléma merül fel, akkor azonnal csökkentik a középosztály fizetését és a nyugdíjakat. A nyugdíj szerzett jog, a nyugdíjakat az alkotmány is védi. A kormánynak tisztában kell lennie a problémák súlyával. Nem elég, hogy csupán a szavak szintjén kezelik a dolgokat, valós cselekvésre van szükség – fogalmazott Pajtić.



