Beperli Milutin Mrkonjić volt közlekedési miniszter Zorana Mihajlović kormányalelnököt, építésügyi minisztert, aki azt nyilatkozta egy interjúban, hogy a volt közlekedési miniszter a felelős a 11-es közlekedési folyosó Ub–Lajkovac-szakaszának késésben lévő kivitelezésével kapcsolatban. A jelen helyzet szerint a kérdéses 12 kilométeres szakasz 2017-ig sem épül meg.
– Meglepett, hogy Zorana Mihajlović nem ismeri a szerb kormány, a Szerbiai Képviselőház és a infrastrukturális nemzeti tanács döntési folyamatát, holott tudnia kellene, hogy a közlekedési minisztérium nem építkezik, hanem csupán felügyeletet végez – mondta Mrkonjić. A volt miniszter kiemelte, jobb lenne, ha az építésügyi miniszter arra a kérdésre, hogy miért késik a kivitelezés, a Korridor 11 közvállaltnál keresné a választ, amely épp a Mihajlović által vezetett tárca alá tartozik, politikailag és hivatás szerint egyaránt. Mint megjegyezte, azért pereli be a kormányalelnököt, mert az interjúban arra utalt, hogy a kivitelezés megindításának megbeszéléseit „egyéb érdekek” vezérelték.



