2026. február 28., szombat

VSZL: Vissza Vajdaság vagyonát!

Szerbiának olyan alkotmány kell, amely nem fékezi az ország európai integrációját, és világosan megfogalmazza Vajdaság státusát az örökölt és az európai mércék szerint járó jogokkal – hangzott el a VSZL nagybecskereki városi bizottságának keddi sajtótájékoztatóján. A ligások utcai akciókon egy dokumentumot osztogatnak, melyben emlékeztetik a polgárokat arra, hogyan is éltek, amikor Vajdaságnak megvolt a jogalkotási, bírósági és végrehajtó hatalma. A dokumentumban felsorolják azokat a gyárakat, intézményeket és sok egyebet is, amelyek itt épültek, amikor még Vajdaság maga gazdálkodott saját pénzével és a vagyonával.

– Ha tudjuk és megértjük, hogy mije volt Vajdaságnak, és mit sikerült megteremtenie a nem egész egy évtizedes autonómiája alatt, akkor világos, hogy a ligások miért nem mondanak le arról a követelésükről, hogy Vajdaság kapja vissza azt, amit elvettek tőle. Mert akkor, amikor teljes körű autonómiája volt, Vajdaság nem volt sem szegény, sem fejletlen, sem megszégyenített, sem nem biztonságos. Immár nyolc éve hangoztatjuk, hogy Szerbia alkotmánya nem jó, hogy meg kell változtatni, és hogy az a szégyenteljes hét százalék, ami Vajdaságnak jár, is egyszerű csalás, amely a vajdasági polgároknak egymilliárd dinárjába került – mondta Branislava Jovanov, a VSZL nagybecskereki végrehajtó bizottságának elnöke.  

Magyar ember Magyar Szót érdemel