Még hétfőn lejárt az a háromnapos határidő, amelyet a hágai törvényszék adott Vojislav Šešeljnek, a Szerb Radikális Párt emberiség ellen elkövetett bűncselekményekkel vádolt elnökének, hogy meghozza döntését: elfogadja-e a törvényszék feltételeit és a szerb kormány kezességét ideiglenes szabadlábra helyezése érdekében. A Tanjug hírügynökségnek betekintése volt a törvényszék belső feljegyzéseibe, melyből kiderült, hogy Šešelj elutasította az írásos válaszadás lehetőségét, és kijelentette, hogy már mindent közölt a törvényszék által támasztott feltételekkel kapcsolatban. Megjegyzéseit telefonon közölte a törvényszék képviselőjével a feljegyzések szerint.
Az olyan esetekben, amikor a vádlott nem felel a törvényszék kérdésére, a feltételek elutasításának tekintik a hallgatást, s nincsenek egyéb procedúrák – értékelte tegnap Toma Fila ügyvéd, miután Hágában közölték, hogy Šešeljtől nem érkezett semmilyen válasz. Mint ismeretes, a radikális pártelnök korábban elutasította annak lehetőségét, hogy elfogadja az „áruló szerb államvezetőség” bármilyen garanciáját is Hágába való visszatérésére vonatkozólag, de nemtetszését fejezte ki azokkal a feltételekkel kapcsolatban is, melyek házi őrizetbe helyezték volna. Šešelj korábban arról beszélt, hogy egyetlen feltételnek hajlandó csupán eleget tenni: nem hagyja el hazatérését követően Szerbiát. A hágai törvényszék feltételei között volt mellesleg útlevelének elkobzása, továbbá az áldozatokkal vagy tanúkkal való kapcsolatfelvétel tilalma is. A törvényszéknél tegnap nem tudták megmondani, hogy figyelembe veszik-e a vádlott válaszát, ha az esetleg mégis megérkezne a későbbiek során.
Nyilatkozatában Fila úgy értékelte, hogy Vojislav Šešelj feltételek nélküli szabadlábra helyezése jelentené az egyedüli tisztességes megoldást ennyi év fogság után. Arra emlékeztetett, hogy a bírói tanács bármelyik pillanatban meghozhat egy olyan döntést, mellyel hazaengedi Šešeljt kizárólag a Szerbiából való kiutazási tilalomnak a megfogalmazása mellett. Ebben az esetben Šešeljnek el kellene hagynia Scheveningent, ha akarja, ha nem. Valószínűleg azonban nem a szabadlábra helyezés volt Hága célja, amikor további feltételeket szabott – közölte Fila, aki szerint a vádlott most csupán annyit kér, hogy olyan körülmények között jöhessen haza, amilyenek között feladta magát.
– Hága most azt kínálta fel, hogy a scheveningeni fogdát cseréljék fel egy belgrádira, a házi őrizet ugyanis a javaslat részét képezte. Ez az őrizet ráadásul nem is számítódik bele az esetleges büntetésletöltés idejébe – magyarázta Fila. Véleményének adott hangot, hogy Szerbiának kezdeményeznie kellene az ENSZ Biztonsági Tanácsánál Šešelj mielőbbi, feltétel nélküli elengedését.
Korábban Nemanja Šarović, az SZRP elnökhelyettese reményét fejezte ki, hogy a pártelnök visszautasítja majd a törvényszék igazságtalan feltételeit. Úgy értékelte, hogy amennyiben Šešelj elfogadná Hága ajánlatát, úgy nemcsak magát, hanem egész családját helyezné magával együtt házi őrizetbe.



