2026. szeptember 1., kedd

Politika

A szerzett kisebbségi jogok ne csorbuljanak!

A szerzett jogok megőrzését és védelmét emelte ki Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke (a felvételen), a Nemzeti Tanácsok Koordinációs Testületének elnöke a nemzeti tanácsokról szóló törvény módosításának legfontosabb irányvonalaként, illetve azt, hogy a nemzeti tanácsok eddigi ingerenciái meg is maradjanak. Az erről szóló törvénymódosítás munkatervezetének tegnapi, belgrádi záró kerekasztalvitáján lapunknak nyilatkozva elmondta, hogy a jelenlegi munkaváltozattal nem elégedett, ám derűlátóan tekint a következő két hónap elé, amikor re...

Készül a balkáni stratégia

Federica Mogherininek, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének meghívására a nyugat-balkáni országok államvezetésének képviselői munkavacsorán vettek részt Brüsszelben. Az  összejövetelen az előzetes tervek értelmében a szomszédságpolitikáról, az országok közötti együttműködésről, az államok európai integrációjáról és a Belgrád–Pristina-párbeszédről volt szó.

Nem minden adomány kívánatos

A munkaügyi és szociálpolitikai minisztérium visszautasította Dragan Đilas üzletember, Belgrád volt polgármesterének adományát. Az indokokról egyelőre nem nyilatkoztak.

Fenyegető levél Vučićnak

A Blic napilapnak az elnökségben elmondták, a levél, melyet Vučićnak címeztek, Szerbia elnöke kubai látogatásánk ideje alatt érkezett az Andrićev venac-i címre.
A költségvetés a jövő évi közalkalmazotti bérekre 35 milliárd dinárral nagyobb keretet irányoz elő (Fotó: Ótos András (Archív))

Jövőre magasabb nyugdíjak és fizetések

A köztársasági parlamenti képviselők tegnap többségi szavazattal elfogadták a 2018-as állami költségvetést, amely a közszférában, vagyis az oktatásügyben, az egészségügyben dolgozók, a művelődési é...