Azt követően, hogy Aleksandar Vučić köztársasági elnök a napokban kijelentette, hogy Szerbiának Koszovóban semmije sem maradt, nem maradt más hátra, minthogy benyújtsa lemondását – fejtette ki Dušan Teodorović akadémikus az N1 TV műsorában vendégeskedve, majd azt is megállapította, hogy Szerbiát napjainkban a kilencvenes évek vezető szerepet betöltő pártjai akkori ifjúsági szakosztályainak a tagjai irányítják, azaz azok az emberek próbálják megoldani a koszovói problémát, akik részben maguk is hibásak kialakulásáért.
Politika
Petro Porosenko (Fotó: Beta/AP) Aleksandar Vučić szerb kormányfő les a házigazdája a holnap Országunkba látogató Petro Porosenko ukrán államfőnek.
A Vajdasági Szociáldemokrata Liga az alábbi kérdéssel fordult a szerb kormányhoz: „Miért nem kezdeményezte eddig Mirjana Marković kiadatását Oroszországból, illetve mikor kívánja ezt megtenni?” Slobodan Milošević özvegye, a valamikori Jugoszláv Egyesült Baloldal (JUL) volt elnöke Oroszország jóváhagyásával immár tizenöt éve kibújik a büntetőjogi felelősség alól, fogalmaznak a VSZL közleményében.
A Szerbia Palota előtt felsorakozott díszőrség és Ana Brnabić miniszterelnök fogadta ma ünnepélyes keretek között Erna Solberg norvég miniszterelnök asszonyt. A két ország himnuszának elhangzása után a két miniszter asszony négyszemközti tárgyalása következett, majd látogatást tesznek a demokrácia és emberi jogok házában, ahol Brankica Janković esélyegyenlőségi biztos társaságában szociális és gazdasági témákban megbeszélést folytatnak a civil szervezetek képviselőivel.
A parlament a napokban fogadta el a gyermekes családok anyagi támogatásáról szóló törvényt. Ennek értelmében július 1-jén elkezdik a megnövelt családi pótlék folyósítását – közölte Zoran Đorđević szociálpolitikai miniszter.
Megérkezett Szerbiába Pietro Parolin vatikáni bíboros államtitkár. A tisztégviselőt Ivica Dačić külügyminiszter fogadta a Nikola Tesla repülőtéren.

