A pristinai vezetés pénteki döntésével mégis eltörölte a július 13-án bevezetett ideiglenes intézkedéseit, amely értelmében védővámot vezetett be a Szerbiából és a környező országokból (Albánia kivételével) származó idénygyümölcsökre, zöldségfélékre és a kukoricára – jelentette be pénteken Rasim Ljajić, kereskedelmi, idegenforgalmi és telekommunikációs miniszter.
Politika
A hazai sajtó arról cikkezik, hogy Dél-Szerbiában az albán lobbi nagy erőkkel dolgozik a térség demográfiai képének megváltoztatásán, az ott élő szerb lakosság arányának a csökkentésén, s magasabb árat kínál a szerbek kezében lévő ingatlanért, csak hogy elősegítse azok távozását. Hivatalos adatok nincsenek, de a sajtó értesülései szerint valóban tudni lehet az újszerű albán „területszerzés” részleteit.
A KFOR kötelékében szolgáló amerikai katonai csapatok érkeztek a Gazivoda-tó környékéhez, és az ott található vízerőműhöz. A tó környékén a KFOR helikopterét is látták.
Ma délelőtt 8 órától tartották meg Belgrádban a Nemzetbiztonsági Tanács ülését. Ezt követően Marko Đurić, a kormány Koszovó-ügyi irodájának vezetejője nyilatkozott a sajtónak.
Huszonhárom évvel ezelőtt, 1995. augusztus 4-én vette kezdetét Horvátországban a Vihar katonai hadművelet.
Nyílt levélben fordult a koszovói szerb polgárokhoz pénteken Aleksandar Vu čić államfő. Levelének elején arra emlékeztetett, hogy szombaton, augusztus 4-én jár le az Európai Unió által meghatározot...

